A Ferencváros otthonában aratott 4:2-es győzelemmel kezdte a 2020-2021-es bajnoki szezont élvonalbeli futsal csapatunk.

A lehető legjobban kezdte a fővárosban rendezett zöld-fehér rangadót Juanra Calvo legénysége, ugyanis Horváth Péter és Vas Ádám góljaival a 7. percben már 2:0-ás szombathelyi vezetés állt az eredményjelzőn. A folytatásban egy ideig csendesen csordogált a derbi, ám az első negyedóra végén alaposan felforrósodott a hangulat. Történt, hogy a Fradi egy oldalberúgás után úgy talált be a kapunkba, hogy közben vezetőedzőnk időt kért. Igaz, a szabályok szerint ezt nem tehette volna meg, de a „zsűriasztalnál” ezt valószínűleg nem tudták, és a hangjelzést leadták. A természetes reklamálás után, csak annyit értünk el, hogy Juanra mester és Dróth Zoltán is „besárgult”. A játékvezetők azonban így is megadták a hazaiak gólját, ezzel pedig 2:1-re változott az állás. Nem sokkal később szerencsére Dróth Zoli nemes bosszút állt: szokásos lefordulása után bombázott a fővárosiak hálójába.

A 3:1-es vezetésünkről kezdődő második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott és nem voltunk akkora fölényben. A vendéglátók így a 24. percben közelebb is tudtak férkőzni, de mielőtt vérszemet kaphattak volna, Vas Ádám megpattanó lövésével beállította a 4:2-es végeredményt. Ennek köszönhetően csapatunk teljesen megérdemelt sikerrel kezdte a 2020-2021-es pontvadászatot.

Juanra Calvo: „A meccs előtt tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk. De elégedett vagyok a csapattal, mindenki 100%-on dolgozik a pályán. Persze a fél éves kihagyás után vannak még hibák, amiket folyamatosan kijavítunk majd az edzések alatt. Örülök, hogy hazahozzuk a 3 pontot, és természetesen gratulálok a csapatnak!”

Együttesünk a második fordulóban, szeptember 7-én hétfőn 18.30 órakor az Újpest elleni győzelemmel rajtoló Dunaferr gárdáját fogadja.

 

FTC-Fisher Klíma-Haladás VSE 2:4 (1:3)

Gólszerzőink: Vas Ádám 2 (7., 33.), Horváth Péter (5.), Dróth Zoltán (18.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 8 +10 25
2. MVFC Berettyóújfalu 8 0 19
3. Futsal Veszprém 8 +8 12
4. DEAC 8 -6 11
5. Újpest FC-220VOLT 8 -12 4
Go to top