A bajnokság 13. fordulójában magabiztos, 4:1 arányú sikert aratott a Haladás VSE az SG Kecskemét Futsal otthonában. A szombathelyiek győzelme gyakorlatilag egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.

Egyértelműen esélyesként érkezett Kecskemétre a Hali futsalcsapata, ugyanis a vasi zöld-fehérek a második, míg a hazaiak a nyolcadik helyről várták az összecsapást. Ráadásul a két gárda szombathelyi mérkőzését 6:0-ra nyerte meg a Juanra-legénység.

Ennek megfelelően is kezdődött a találkozó: a Hali sorozatban alakította ki a kisebb-nagyobb helyzeteket, míg a Kecskemét csak néha-néha vezetett egy-egy veszélyesebb kontrát. A találkozó 7. percében aztán jött Hajmási Milán, aki góljával megszerezte a vezetést a vasiaknak. Ha már Hagyma betalált, nagy cimborája, Vidák Balázs sem akart lemaradni: Vidi a 15. minutumban iratkozott fel a góllövők közé.

A 2:0-ás állásról kezdődő második félidőben sem változott a derbi koreográfiája, azaz rendre szombathelyi lábakon vándorolt a labda.  A 29. percben aztán Gerencsér Antal is mattolta a hazaiak kapusát és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a lényegi kérdéseket. A hajrában még Dróth Zoltán és Rutai Balázs is betalált, így pedig ki is alakult a 4:1-es végeredmény.

A Haladás összességében magabiztosan hozta a kötelező győzelmet. Nem úgy a listavezető Berettyóújfalu, mely a 25. percben még 4:1-es vereségre állt a Ferencváros otthonában. Fernandesék ezt követően azonban sebességet váltottak és végül, ha nehezen is, de 5:4-re megnyerték a meccset. Ennek köszönhetően pedig továbbra is 6 pontos előnnyel állnak a Hali előtt.

A szombathelyiek idén még egy alkalommal lépnek pályára: december 20-án pénteken 18.30 órakor a Veszprém együttesét fogadják a Haladás Sportkomplexumban.

SG Kecskemét Futsal-Haladás VSE 1:4 (0:2)

Gólszerzők: Rutai Balázs (39.) illetve Hajmási Milán (7.), Vidák Balázs (15.), Gerencsér Antal (29.), Dróth Zoltán (35.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top