Nagy küzdelemben, az utolsó percben szerzett találattal győzött Veszprémben a Haladás VSE futsalcsapata, ennek köszönhetően együttesünk továbbra is a bajnoki tabella közvetlen élmezőnyében állomásozik.

Remek hangulatban, sok szombathelyi néző előtt kezdődött a Hali veszprémi vendégjátéka. Bár a találkozót a hazaiak az utolsó, míg a vasiak a 3. helyről várták, mindenki sejtette, hogy kifejezetten nehéz derbi vár a Juanra-legénységre. A mérkőzés pedig ezt fényesen be is bizonyította. Az első perctől kezdve óriási küzdelem folyt a pályán. A játékosok apait-anyait beleadtak a meccsbe, ám gól annak ellenére sem született, hogy helyzetek mindkét fél előtt adódtak. Az utolsó percekre a Haladás kockáztatott: a zöld-fehérek átálltak az öt a négy elleni játékra és ez végül meghozta a sikert. Dróth Zoltán a hajrában bevette a vendéglátók kapuját és ezzel győzelemhez segítette csapatát.

Az 1:0-ás sikernek köszönhetően a Haladás már 12 ponttal rendelkezik, amivel továbbra is a tabella harmadik helyen áll. Csupán az egyaránt 13-13 pontot gyűjtő Nyírgyulaj és Berettyóújfalu előzi meg a vasiakat. A következő játéknapon pedig éppen a Nyírgyulaj látogat Szombathelyre.

A 6. forduló rangadója október 7-én 18 óra 30 perckor kezdődik a Rohonci úti sportkomplexumban. Bízunk abban, hogy a helyszínen sokan bíztatják majd a csapatunkat és segítségükkel ki tudják Vas Ádiék harcolni zsinórban ötödik győzelmüket is.  

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top