Az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztos, 7:1 arányú győzelmet aratott az NB II-ben szereplő futsalcsapatunk a sereghajtó Tihany gárdája ellen.

A másodosztályú futsalbajnokság Nyugati-csoportjának negyedik fordulójában a tabella 4. helyén álló Haladás VSE II. a táblázat legalján szerénykedő Tihany együttesét fogadta a Rohonci úti sportkomplexumban.

Az erőviszonyoknak megfelelően Vidák Balázs együttese kezdett jobban és már a 2. percben megszerezte a vezetést a góllövő cipőjét ismét megtaláló Sipos Gergő találatával. Nem sokkal később Papp Zsombor is bevette a Balaton-partiak kapuját, így pedig már 2:0-ás hazai vezetést állt az eredményjelzőn. Ezt követően azonban csak helyzetek jelezték a Hali fölényét, újabb gólok a félidő hajrájáig nem estek. Akkor viszont gyorsan kettő is született: előbb Németh Gábor, majd pedig Sipos Gergő lőtt a hálóba, így a szünetben már néggyel mentek a szombathelyi fiatalok.

Némi meglepetésre a második játékrész egy tihanyi lehetőséggel kezdődött, ám a Homlok Leventét váltó Horváth Bendegúz biztosan védte az életerős lövést. A folytatásban aztán ziccer ziccert követett, ám ezeket rendre elhibázták a hazai játékosok. Szerencsére azért közben néha-néha a kaput is bevették. Sorrendben Németh Gábor, Papp Zsombor és Péter Ábrahám volt eredményes. Mivel közben azért egyszer a vendégek is beköszöntek, a vége 7:1 lett a Hali II. javára, azaz a papírformának megfelelően sima hazai győzelem született. Bár egy picit nagyobb összpontosítással, akár tucatnyi góllal is nyerhettek volna a vasi zöld-fehérek. Viszont a lényeg, hogy megvan az újabb siker, amivel csapatunk immár 9 pontos és jelenleg a tabella harmadik helyét foglalja el.

Haladás VSE II.-Tihanyi FC 7:1 (4:0)

Gólszerzők: Sipos Gergő (2., 20.), Papp Zsombor (8., 32.), Németh Gábor (19., 27.), Péter Ábrahám (37.) illetve Erdősi Péter (35.)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top