Június 9-én, szerdán 19 órakor kerül megrendezésre a bajnoki címért folytatott Berettyóújfalu elleni párharc 4. fordulója a Haladás Sportkomplexumban. A védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink a lelátóról is szurkolhatnak csapatunknak.
Az NB I.-es futsalbajnokság döntőjének 3. fordulójában 5-3-as vereséget szenvedtünk a Berettyóújfalu gárdája ellen. A második játékrészben szinte végig emberfölénnyel támadtunk, melynek eredményeképp Vas Ádám duplájával megnyertük a félidőt, míg fiatal kapusunk, Homlok Levente tíz percen át őrizte remekül hálónkat.
Megyei másodosztályban szereplő csapatunkat 6-1-re múlta felül a Vas megyei Magyar Kupa döntőjében az I. osztály bajnokcsapata, a Sárvár FC. A Halmosi Zoltán nevét viselő hétfordulós versenysorozatban a második helyen végzett együttesünk.
Fiataljainkkal kiegészített U20-as futsalcsapatunk az utolsó fordulóban magabiztos győzelmet aratott, így a 4. helyen végeztek a bajnokságban. U17-es gárdánk - szintén megfiatalított kerettel - vereséget szenvedett ezen a játéknapon, és a tabella 5. helyén zártak.
Egy hét leforgása alatt már második alkalommal mérte össze tudását csapatunk a Rákospalota együttesével a férfi futsal NB II. felső-házi rájátszásában. Mezőnyben egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek, de a nagyobb rutin és a kapu előtti pontosság a vendégek felé billentette a mérleg nyelvét.
Az NB I.-es férfi futsalbajnokság döntőjének első mérkőzésén háromgólos győzelmet arattunk a Berettyóújfalu otthonában. Az első félidő még a hazaiaknak sikerült jobban, de a szünet után kiváló védekezésünknek és lehengerlő támadójátékunknak köszönhetően megnyertük a találkozót.
A bajnoki címért folytatott küzdelem második mérkőzésén is három góllal múltuk felül a Berettyóújfalu csapatát. A Haladás Sportkomplexum zsúfolásig megtelt, szurkolóink nagyszerű hangulatot teremtettek, csapatunk pedig lehengerlő játékkal 5-2-re győzte le riválisát.
Június 1-jén, kedden 18:30-kor kerül megrendezésre a bajnoki címért folytatott párharc második felvonása a Haladás Sportkomplexumban, a Berettyóújfalu együttese ellen. A védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolóink már a lelátóról is szurkolhatnak csapatunknak.
Felnőtt labdarúgóink ismét nagyarányú, 11-0-ás győzelmet arattak aktuális ellenfelük, az Ölbő felett. Négy korosztályos együttesünk számára pedig véget ért a bajnokság. Bronzérmet szerzett U19-es és U14-es gárdánk, U15-ös fiataljaink a 6. helyen végeztek, míg U17-es csapatunk a 8. helyen zárta a szezont.
Másodosztályú futsalcsapatunk fiatalított kerettel lépett pályára a Rákospalota ellen. A felső-házi rájátszás 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésen végig egyenrangú partnerei voltunk a második helyen álló REAC-nak, és kis szerencsével akár pontot, pontokat is rabolhattunk volna.