Együttesünk telt ház előtt aratott 3-0-ás győzelmet a Nyírgyulaj felett az idény első hazai mérkőzésén. A gólgyártást csapatkapitányunk, Dróth Zoltán kezdte, melyet Vas Ádám duplája követett a Haladás Sportkomplexumban.
A Magyar Birkózó Szövetség centenáriumi évfordulója alkalmával elismeréseket adott át négy Vas megyei klub képviselőinek és munkatársainak. Az MBSZ képviseletében Komáromi Tibor alelnök adta át a díjakat többek között elnökünknek, Homlok Zsoltnak és a magyar birkózósport utóbbi 30 évének legeredményesebb szabadfogású edzőjének, Veréb István szakosztályvezetőnknek.
Egyesületünk teniszszakosztálya szeptember 4-én rendezte meg az I. Liget Kupa amatőr Grand Prix 250-es versenyt, amely egyben a Magyar Tenisz Szövetség új kezdeményezésének egyik állomása is volt. A Sportligetben reggeltől késő estig öt kategóriában 30 teniszező mérte össze tudását kiváló hangulatban a ranglistapontokért, a mezőnyben ott volt futsalcsapatunk vezetőedzője, Juanra Calvo is.
Igazán mozgalmas hétvégén vannak túl utánpótlás-labdarúgócsapataink, egy kivétellel mindenki megkezdte szereplését a 2021/2022-es bajnoki idényben. U14-es korosztályunk 6-0-ás diadallal nyitott a Győrújfalu ellen, míg az U13-as fiúk 9-0-ára múlták felül a házigazda Andráshidát.
Sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött fiataljaink, akik ezúttal a korosztályos bajnokságok 2. fordulójában voltak érdekeltek. Egy vereség mellett öt siker a mérleg, az eredménysorból kiemelkedik a Neczpál Gábor és Németh Zoltán irányította U14-esek 11-4-es győzelme a Sárvár FC otthonában.
Máltai, lengyel és svéd ellenfelet kaptunk a Futsal Bajnokok Ligája fő fordulójában az UEFA nyoni központjában tartott sorsoláson. Együttesünket a főtábla „B” ágának 5. csoportjába sorsolták, a csoport minitornáját a Luxol St. Andrews otthonában, Máltán rendezik október 26. és 31. között.
Felnőtt labdarúgóinkat mozgalmas mérkőzésen tudta 2-3-ra legyőzni a CVSE-Vulkánfürdő csapata. A találkozó mindkét Haladás-gólját Szenczi Bence szerezte.
Megyei I. osztályú labdarúgóink számára nem alakult jól augusztus utolsó hete. A mieink a Csepreg ellen búcsúzni kényszerültek a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupától, ugyanis a 2-2-es döntetlen a versenykiírás értelmében alacsonyabb osztályú ellenfelünk számára jelentett továbbjutást. Szombaton a Megyei I. osztályú bajnokságban a komoly játékerőt képviselő Bük együttesétől szenvedtünk 2-1-es vereséget.