Nem telt eseménymentesen a Labdarugó szakosztály élet a mostani hétvégén sem. Öt mérkőzésből, öt győzelmet arattunk, 38 rúgott és 3 kapott góllal. "Hazai" mérkőzéseiken, győztesen tértünk haza Bükről, ahol a hévizi és büki korosztályos csapatokkal szemben nyerni tudtunk. Csapataink, játékosaink és edzőink hétről hétre hozzák ki magukból a maximumot, hogy jobbnál jobb eredményt tudjanak elérni a pályán. Ezzel öregbítve a Haladás VSE hírnevét. Több korosztályunk (U16-17-19) a bajnoki címekért küzd, míg az U14-15 folyamatos fejlődéssel a középmezőnyben tanyázik.
A Haladás VSE vezetése a jövőbe invesztálna, mert a játékos nevelés hosszútávon a sportegyesület fennmaradását, a tehetségek újratermelődését és a szakmai közeg állandóságát jelentheti. Divat manapság a kiképzett játékosok vásárlása, hiszen a gyors előremenetel egyik problémamentes módszere, jelentős tőkebefektetéssel kiváló felületi kezelés. Vannak egyesületek, amelyek nem kívánnak hátat fordítani fiataljaiknak, inkább a rögös, és hosszú távú fejlődés hívei. Aki a gyerekekre áldoz, a jövőbe fektet be. Az idő előbb-utóbb igazolja a ráfordításokat, az utánpótlásért tett erőfeszítéseket. U13-as leány korosztályunk egy speciális tréningmódszert próbálhatott ki, a recepten az úgynevezett preventív jellegű korrekciós edzés volt.
Több mint négy éve már, hogy Sipos Gergő bemutatkozott a Swietelsky-Haladás VSE felnőtt csapatában, de még mindig szemtelenül fiatal. 19 évesen pedig elmondhatja magáról, hogy több bajnoki és kupaérmet is szerzett a zöld-fehérekkel. Tehetségére egyébként nemcsak Szombathelyen figyeltek fel, így a korosztályos válogatottban is pályára lépett már Gergő. Ennek ellenére is céltudatos maradt a gólérzékeny játékos, és kész tervei vannak a jövőjét illetően.
Eseményekkel teli péntekkel zárta a hetet a Haladás VSE Labdarugó szakosztálya. Több felső korosztályunk is mérkőzésekkel töltötte az utolsó napot. Három mérkőzésből két győzelemmel és egy döntetlennel tértünk haza. Az U19, U17 és U16-s csapataink előkelő helyet foglalnak el a bajnoskágban. Az utánpótlásba fektetett kemény és eredményes munka évről évre meghozza a sikereket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az U17 első helyen, az U19 és U16-s csapataink a második helyen várják a következő mérkőzéseket.
Bízunk benne, hogy mind három korosztályunk továbbra is versenyben maradnak az első helyért!
Látszik, hogy Szombathelyen komoly labdarúgás, illetve futsal képzés folyik, hiszen meccsrő meccsre feltűnik egy-egy hazai játékosunk a magyar válogatottban. Turzó József tanítványai nem csak a bajnokságban tesznek meg mindent a csapatért, hanem a válogatott mérkőzéseken is. Hajmási Milán futsal játékosunk Svédországba utazhatott a magyar csapattal.
Hideg, hűvös szelek fújtak a vasi megyeszékhelyen, az Alpokalja lábához kőhajításnyira fekvő Szombathelyen. A november előcsalogatta a téli kabátokat, a kapucnis pulóvereket, a nehéz, keményebb idők ruházatát. A viszontagságos időjárás, a felemás szezonkezdet és a mérkőzés előtt bejelentett edzőváltás valahol ott motoszkált a fejekben, de nincs egyetlen egy szurkoló sem, aki áldozatul esett volna a negatív érzelmek csapdájának. Gyerkőceiket vidáman terelgető szülők, talpig zöld-fehérbe öltözött ultrák, és megannyi várakozással teli szombathelyi lakost töltött el izgalommal a régóta beharangozott tűzkeresztség. A vas megyei sportélet ugyanis nem huszadrangú szereplője a honi szférának. Innen indulva megszámlálhatatlan labdarúgó, atléta, kézilabdázó, ökölvívó, birkózó szolgálta a magyar színeket a nemzetközi porondon.
A Haladás VSE számára sosem volt igazán probléma forrása az állandó mérkőzéshelyszínek kiválasztása. A múlt héten átadott minden igényt kielégítő multifunkcionális sportcsarnok azonban új dimenzióba emelheti a régi otthonára egy ideje már ácsingózó egyesületet. A szombathelyi mérkőzések a játékosok és a szurkolók számára is fontos tehermentesítést jelentenek, a megyeszékhely csapata pedig igazán abban a városban érezheti otthon magát, ahova anyaegyesületének múlta predesztinálja. A felnőtt csapatok kirakata mögött azonban vasakarat húzódik, mert a Haladás VSE az utánpótlás-nevelésben kíván igazán nagyot robbantani.
Mai napon rendhagyó edzést tartottunk Kovács László vezetésével a Brenner János Általános iskolában és együtt dolgoztak a felnőtt játékosaink a gyerekekkel.
A mai napon eltűnt a tavalyi évben hangoztatott osztálykülönbség a két klub között, és méltó ellenfélnek bizonyult a Haladás „kis” csapata az NB1-be vágyó akadémiának. Több mint fél éve találkoztak utoljára az együttesek. A papírforma, és a visszhangok azt súgták, hogy egy sima győzelem várható a hazaiak számára, de a Kovács László vezette 11 fős keret megtréfálta a „szombathelyi” csapatot, azaz 55. percig vezetett az igazi szombathelyi kézilabda klub!
Az őszi szünet után új edzéssel mutatkozik be a Haladás kézilabda csapata. November 6-án a gyerkőcök együtt edzhetnek az igazi szombathelyi játékosokkal. A szombathelyi sportélet nagy kedvencével, Császár Zsófiával is találkozhatnak a fiatalok.