Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar futsal-válogatott a hét elején két alkalommal is összeméri tudását az ukrán nemzeti csapattal. Turzó József szövetségi kapitány ezúttal is öt Hali-játékost hívott be a keretébe.
Az utóbbi időszakban már lassan megszokott sikeres hetet tudhatnak maguk mögött utánpótlás korosztályú csapataink. A focisták öt győzelmet arattak úgy, hogy még pontot sem veszítettek. A futsalosoknál 50 százalékos lett a mérleg: a győzelem és a vereség rovatba is egy-egy meccs került.
Továbbra is remek formában teljesítenek felnőtt futsal csapataink. A Nagyok a Magyar Kupában, míg a Kicsik az NB II-es bajnokságban nyerték meg az éppen aktuális meccsüket.
Harmadik alkalommal rendezheti meg egyesületünk a Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságot. A tervek szerint ismét népes küldöttséggel képviselteti magát klubunk az erőfelmérőn.
Az NB I-es futsal-bajnokság kilencedik fordulójában nyolcadik győzelmét aratta csapatunk. A mieink ezúttal az Újpest együttesét küldték haza 4:1 arányú vereséggel.
A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi-csoportjában 0:0 arányú döntetlennel ért véget a Söpte SE-Zanati KSE-HVSE mérkőzés. A 12. forduló rangadóján egyik gárda sem érdemelt volna győzelmet.
Öt súlyemelőnk indult a junior (U20-as) korosztály országos bajnokságán. Klubunk sportolói közül Boros Viktória szerepelt a legjobban, aki nem csak súlycsoportja küzdelmeit nyerte meg, de a hölgyek abszolút versenyében is második helyen végzett.
Az Újpest magabiztos, 4:1 arányú legyőzését követően szerdán már ismét pályára is lép futsal csapatunk. A mieink a Magyar Kupa 3. fordulójában az NB II-es Mádi FC otthonában vendégeskednek.
Remek hetet zártak utánpótlás korosztályú csapataink. Különösen a focistáink tettek ki magukért, akik már nem első alkalommal valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Többek között ennek köszönhetően a három mérkőzéssel is kevesebbet játszó U17 kivételével minden együttesünk dobogós helyen állomásozik a bajnokságában. Kézilabdázóinknak az elmúlt héten nem volt bajnoki fordulójuk.