Az ELTE-BEAC 10:1 arányú legyőzését követően az Aramis SE ellen sem fukarkodtak a gólokkal Juanra Calvo tanítványai. Ennek köszönhetően a budaörsi együttes 11:2-es vereséggel távozhatott a Haladás Sportkomplexumából.
A címvédő futsal csapatunk győzelemmel kezdte szereplését a Magyar Kupa 2020-2021-es kiírásában: a mieink az ELTE-BEAC otthonában nyertek 10:1-re. Eközben az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő „Kishali” pontveszteség nélkül menetel.
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet leginkább a kézilabdázóink programját írta át. Ebben a sportágban csupán egyetlen csapatunk tudott pályára lépni. A labdarúgóknál viszont nagyüzem volt: kifejezetten sok meccset játszottak korosztályos együtteseink. Szerencsére többnyire győztesen jöttek le a gyepszőnyegről a srácok. Futsalban az országos bajnokság I. osztályában szereplő gárdáink közül az U20 nyert, míg az U17 kikapott az ELTE-BEAC legénységétől.
Egy arany-, egy ezüst-, valamint két bronzérmet nyertek versenyzőink az U15-ös és az U17-es korosztály országos bajnokságán. A mieink közül Darabos Sára szerepelt a legjobban, aki megvédte elsőségét kategóriájában. A hosszú út előtti energia pótlásunkat a Placc Burger oldotta meg.
2020. októberében klubunk is csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez. A Pink Október elnevezésű nemzetközi kampány már 10 éve hívja fel a figyelmet a megelőzés fontosságára, a szűrésre és az önvizsgálatra. Most a világ a koronavírus-járványra fókuszál, de emellett vigyázzunk magunkra is! Október 30-án az Aramis elleni NB1-es Futsal bajnoki mérkőzésünkön lehetőség nyílik adományozásra is, amit a Magyar Rákellenes Liga számára ajánlunk fel.
Két győzelemmel kezdte szereplését NB II-es női röplabdacsapatunk. A mieink először idegenben a KÖZGÁZ, majd hazai környezetben az Ajka együttesét győzték le 3:2 arányban.
Zsinórban negyedik mérkőzését nyerte meg élvonalbeli futsal csapatunk. A mieink ezúttal az SG Kecskemét Futsal otthonában győztek 2:0-ra és így továbbra is a tabella első helyén állnak.
A hamarosan véget érő szabadtéri szezont jól szeretnék zárni íjászaink, ennek érdekében pedig szorgalmasan gyűjtögetik az érmeket, értékes helyezéseket. Határozottan eredményesen szerepeltek a régiós bajnokság küzdelmeiben is.
Négy futsal csapatunkból három nyert a legutóbbi fordulóban, csupán egy szenvedett vereséget. Az NB I-es, az NB II-es és az U20-as együttesünk magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, az U17-es azonban kikapott hazai környezetben.
A szokásosnak mondható napirendi pontok megtárgyalása mellett a szakosztályvezetői pozíciójából visszavonuló, de a szakosztály munkáját továbbra is segítő Lengyák György búcsúztatása volt egyesületünk rendes éves közgyűlésének legfontosabb eseménye. A kitűnő szakember több mint egy évtizeden volt atlétáink első embere.