Címvédő futsalcsapatunk 3–1-es győzelmet aratott az aranycsata első felvonásán a Berettyóújfalu ellen. A telt házas Haladás Sportkomplexumban Hajmási Milán révén szereztük meg a vezetést, majd a második félidőben előbb Dróth Zoltán, majd Vas Ádám bombája döntötte el az összecsapás kimenetelét.

A bajnoki szezon mindent eldöntő szakaszához érkezett együttesünk, az élvonalbeli finálé első mérkőzése várt hazai környezetben az eddig kiválóan menetelő gárdánkra. Végletekig kiélezett versenyben végül az MVFC Berettyóújfalu végzett a felső-házi rájátszásban a második helyen, így történetünk során harmadik alkalommal nézünk a döntőben farkasszemet hajdúsági riválisunkkal.

Az idei szezonban négyszer mérkőztünk meg Trencsényi János csapatával; mérlegünk két győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

A találkozó előtt sportigazgatónk, Bokor Zsolt és Pálmay Tamás szakágvezetőnk adott át egy Haladás-mezt a tündéri Beninek, szüleinek pedig egy ajándékcsomagot. A család betegségekkel harcol, Beni már túl van egy operáción, és bízunk benne, hogy az erős kisfiú hamarosan teljesen egészséges lesz! A kezdőrúgás is természetesen Beni végezte el, széles mosollyal örvendeztette meg a pályán lévőket és a Hali közönségét.

Juanra Calvo trénerünk mindenkire számíthatott, hiszen válogatott kiválóságunk, Dávid Richárd is teljesen felépült. Remekül kezdtük a párharcot, letámadtuk és igyekeztünk állandó nyomás alá helyezni a Berettyó kapuját. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, igazi csapatként minden játékosunk rendkívül koncentrált és energikus volt.

A vendégek hamar kockáztattak, már a 7. percben öt a négy elleni játékra váltottak, ám a formáció nem igazán váltotta be reményeiket. Jó iramot diktáltak a felek, a gólszerzéshez azonban mi álltunk közelebb, a feketemezeseknek sokszor csúszni-mászni kellett, hogy érintetlen maradjon a kapujuk.

A 14. minutumban egy sarokrúgást megelőzően vezetőedzőnk időt kért, az eligazítás pedig hatásos volt, Dávid Richárd okos legurítását Hajmási Milán perdítette a jobb alsóba (1-0). Hajtós, küzdős, de sportszerű mérkőzésen buzdíthatták lelkesen az igazi döntőhöz méltó hangulatot teremtő szurkolóink övéiket, és egy pillanatra sem volt megállás!

A játékrész utolsó szakaszát megnyomta a Berettyó, Trencsényi János időt kért, Nagy Imre a kapufát találta el, nehezebb pillanatokat éltünk meg. A lélektani szempontból fontos egyenlítő találatot viszont nem sikerült megszerezniük, így 1–0-ás előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A zsúfolásig megtelt lelátó a szünetben sem unatkozott: előbb Horváth Ádám és Szabó Ádám tartott freestyle foci bemutatót, majd legújabb szakosztályunk, a breaking sportág hazai nagyágyúi, a „Body beat crew perzselte fel a parkettát.

A fordulást követően is magas fordulatszámon pörögtek az események, mindent kiadott magából a Berettyó, a második találat viszont nekünk tűnt elérhetőbbnek. Ezt Luiggi Longo lövésénél még megakadályozta a kapufa, Dróth Zoltán zseniális lefordulása után viszont már a kapuból szedhette ki a labdát Mezei, a 25. percben 2–0-ra vezettünk. Ráadásul nagyon hamar tovább tudtuk növelni vezetésünket, két minutummal később csapatkapitányunk leheletfinom átadását Vas Ádám helyezte határozottan a hálóba (3-0).

A vendégek ismét vészkapus szerkezetre váltottak, a mieink viszont fegyelmezetten, egymást folyamatosan segítve védekeztek, ha pedig arra volt szükség, Alasztics Marcell mutatott be remek hárításokat. Mindeközben a kontráink életveszélyesek voltak, Sipos Gergő előtt nagy lehetőség adódott, az eredmény azonban nem változott.

A 32. percben Trencsényi János hívta magához tanítványait, majd nem sokkal később Luiggi a második alkalommal találta el a kapufát.

Az MVFC az utolsó perceket gyakorlatilag emberelőnyben támadta végig, csapatunk azonban fáradtságot nem ismerve blokkolt, mentett minden egyes szituációban. Az utolsó előtti minutumban Nagy Dániel végül összejött a szépítés a Berettyóújfalunak, de ez már nem osztott, nem szorzott, a lefújás pillanatában 3­–1-es győzelemünknek örülhettünk.

Május 30-án, hétfőn 20 órakor Berettyóújfaluban vár ránk a bajnoki döntő második fordulója, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. 

 

Juanra Calvo vezetőedző: „Összességében úgy gondolom, hogy jól játszottunk, végig koncentráltunk, és megérdemelten nyertük meg ezt az első mérkőzést. A legfontosabb most a pihenés, regeneráció, mert négy nap múlva következik a második meccs. Mindkét félidő végén nehéz helyzetben voltunk, főleg az első játékrésznél volt fontos, hogy a szünet előtt ne tudjon kiegyenlíteni a Berettyóújfalu, sokat számított, hogy ott mi vezettünk. A hibákat természetesen ki kell javítani, és minél jobban felkészülni a következő fordulóra”

FÉRFI FUTSAL NB I. BAJNOKI DÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉS

HALADÁS VSE - MVFC BERETTYÓÚJFALU 3-1 (1-0)

HALADÁS VSE: Alasztics Marcell - Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vas Ádám, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Henrique Diniz

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

MVFC BERETTYÓÚJFALU: Mezei Dávid - Nagy Imre, Rábl János, Kártik Zsombor, Rafinha, Sándor Máté, Duró Dominik, Tóth Attila, Rézműves Tibor, Szabó Péter, Gál István, Nagy Dániel, Takács Zoltán, Matheus

Edző: Trencsényi János

Gólszerzők: Hajmási Milán (14’), Dróth Zoltán (25’), Vas Ádám (27’), ill. Nagy Dániel (39’)

Sárga lap: Henrique Diniz (17’)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top