Futsal

Élvonalbeli futsalcsapatunk nagy csatában győzte le 5–4-re a Kecskemétet a finálé negyedik mérkőzésén, és 3–1-es összesítéssel bajnoki aranyérmet ünnepelhet. Dróth Zoltán gyors találattal vette ki a részét abból, hogy egalizálja Magyar Kupa, valamint magyar bajnoki címeinek számát. Csapatkapitányunkon kívül Rutai Balázs, Hajmási Milán, Henrique Diniz volt sikeres, valamint egy öngól is esett a párharcon hazai részről.

Címvédő futsalcsapatunk a bajnoki címért folytatott küzdelem harmadik összecsapásán 4–1-re győzte le a Kecskemétet a Haladás Sportcsarnokban. A fináléhoz méltó hangulatot teremtő szurkolóink előbb Vas Ádám góljának örülhettek, majd Vatamaniuc-Dávid kétszer is megtapsoltatta közönségünket, valamint Luiggi Longo nevét is skandálhatták találatát követően drukkereink.

U19-es futsalcsapatunk a Kincsem Lovaspark otthonában nagy csatában szenvedett 4–2-es vereséget, U17-es gárdánk viszont nem tudta megnehezíteni a már biztos aranyérmes tápiószentmártoni gárda dolgát, és 9–5-re alulmaradt.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 3–1-es győzelmet aratott a Kecskemét otthonában, ezzel pedig 1–1-re módosította a három nyert mérkőzésig tartó döntő állását. Sipos Gergő révén a 3. percben megszereztük a vezetést, melyet Vas Ádám duplázott meg a második játékrészben. A hírösvárosiak ugyan szépíteni tudtak, kisvártatva azonban jött Vatamaniuc-Bartha Dávid, akinek góljával végleg lezártuk az összecsapást.

Címvédő futsalcsapatunk hazai környezetben szenvedett 3–1-es vereséget az aranycsata első felvonásán a Kecskemét együttesétől. A párharc első félidejében érintetlenek maradtak a kapuk, a második játékrészben Bíró Attila három ízben is eredményes tudott lenni, amire részünkről csak Vas Ádám jóvoltából érkezett válasz.

U19-es futsalcsapatunk a Gesztely elleni mérkőzésén magabiztos, 6–3-as győzelemmel vágott vissza az idegenbeli vereségért. U17-es együttesünk viszont 4–2-re alulmaradt korosztályos ellenfelével szemben.

A Magyar Kupa fináléjában 3–0-s győzelmet aratott futsalcsapatunk a Veszprém ellen, így történetünk során ötödik alkalommal emelhettük magasba a trófeát! A döntő első félideje gól nélküli döntetlent hozott, a szünet után azonban jött Vatamaniuc-Bartha Dávid és Rutai Balázs két gyors találata; az i-re a pontot pedig csapatkapitányunk, Dróth Zoltán tette fel.

Címvédő együttesünk 4–2-re győzte le a Berettyóújfalu csapatát a Magyar Kupa elődöntőjében, így holnap az aranycsatában küzdhetünk meg a trófeáért. Vas Ádám már a harmadik minutumban betalált, egy minutummal később Luiggi Longo is a hajdúsági hálóba bombázott; a félidő utolsó másodperceiben pedig csapatkapitányunk, Dróth Zoltán biztosította be háromgólos vezetésünket. A második játékrészben szinte végig emberfölényes figurával terhelt minket riválisunk, Vas Ádám ezt egy ízben szemfülesen ki is használta, az üresen hagyott kapuba lőtt saját térfelünkről.

Másodosztályú futsalosaink a zárófordulóban 6–5-re maradtak alul a bajnok TFSE-11TeamSports együttesével szemben. A gólzáporos és fordulatos párharcon Vincze Bálint mesterhármast jegyzett, valamint Sodics Ádám és Kovácsics Richárd volt eredményes. A bajnokságban a negyedik helyet szerezte meg Sziffer András irányította csapatunk.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top