Szombaton elkezdődött futsalcsapatunk felkészülése a 2021-2022-es idényre. Vezetőedzőnk, Juanra Calvo és új spanyol segítője, David Martín kétórás edzéssel indította a reggelt a Bajnokok Ligája-selejtezőre, és a korai bajnoki kezdésre készülő együttesünknek. A sűrű nyitányig egy hónap áll rendelkezésünkre, ez idő alatt három edzőmérkőzést játszunk.
Augusztus 21-én megkezdjük nemzetközi szereplésünket az UEFA Bajnokok Ligájában. A BL-selejtező minitorna albán ellenfelünk otthonában, Tiranában kerül megrendezésre.
Albán, norvég és luxemburgi ellenfél a BL-selejtezőjében
Albán, norvég és luxemburgi ellenfelet kaptunk az UEFA Futsal Bajnokok Ligája-selejtezőkörének július 7-ei sorsolásán. Együttesünket a C-csoportba sorsolták, a csoport minitornáját a KF Tirana otthonában, Albániában rendezik augusztus 20. és 25. között.
Játékosunk a szezon végén elszenvedett sérülése miatt múlt héten sikeres műtéti beavatkozáson esett át Szerbiában. Milos felépülése hónapokat vesz igénybe.
Luiggi Longo Duarte Baptista nyártól egyesületünket erősíti. A Nyírgyulaj 25 éves házi gólkirálya a brazil válogatottal 2020-ban Copa America FUT 7 bajnoki címet szerzett.
Izgalmas programokkal teli futsaltábort tartottunk U11, U13 és U15-ös fiataljainknak a Haladás Sportkomplexumban. Horváth Péter, Vidák Balázs, Hajmási Milán és Jáger Sándor tartotta az edzéseket, de felnőtt futsalcsapatunk ifjú tehetsége, Nagy Kevin is végig segítette edzőink munkáját.
Óriási csatában nyerte meg U11-es futsalcsapatunk a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tornarendszerben lebonyolított bajnokságát. A Jáger Sándor és Vas Ádám által felkészített fiataljaink hazai környezetben vehették át az aranyérmeket és emelhették magasba a bajnoki serleget. Ezzel szakágunk utánpótlás-korosztályában összesen három bajnoki címet (U15, U13 és U11) szerzett egyesületünk a 2020/2021-es szezonban.