Az utolsó felkészülési mérkőzésünkre az újonc TFSE-BeStrong vendégeként, Budapestre látogattunk. A 2x25 perces találkozón meggyőző, 8-2-es győzelmet arattunk, Henrique Diniz mesterhármast lőtt, míg Gyimesi Máté három büntetőt is hárított.
Második előkészületi találkozójukat játszották NB I.-es futsalosaink, akik ezúttal Budapestre látogattak az FTC együtteséhez. A 3 x 30 perces erőfelmérőn 7-2-es győzelmet arattunk.
NB II.-es együttesünk, valamint utánpótlás-korosztályaink is megkezdték az edzéseket, és gőzerővel készülnek a 2021/2022-es futsalidényre. Körképünk segítségével betekintést nyerhetünk a szakmai munkába, az idei célkitűzésekbe, de megtudhatjuk azt is, hogy miként segíti Vidák Balázs, Dróth Zoltán, Alasztics Marcell és Gyimesi Máté fiataljainkat.
Hivatalosak az 1. és 3. fordulók kezdési időpontjai
Bajnoki címvédő futsalcsapatunk a Veszprém otthonában kezdi meg a szezont augusztus 13-án, 18:30-kor. Az első hazai mérkőzésünkre egy hónappal később kerül sor, szeptember 13-án, szintén fél hétkor a Nyírgyulajt fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.
Az augusztus 9-ei, nyílt kapus felkészülési mérkőzésünk elmarad a Balaton Bútor FC Veszprém kérésére.
Felkészülési időszakunk utolsó edzőmérkőzésén nyílt kapuk előtt fogadtuk volna a Veszprém együttesét a Haladás Sportkoplexumban, azonban kérésükre a találkozó elmarad.
A TFSE ellen játsszuk az utolsó felkészülési meccsünket
Bajnoki címvédő futsalcsapatunk utolsó felkészülési mérkőzésén a TFSE BESTRONG ellen lép pályára nyílt kapuk előtt augusztus 6-án, 20:30-kor a Fáy utcai Vasas Sportcsarnokban.
Nem csak a keretben, más fronton is történtek változások bajnoki címvédő együttesünkben. A 2021/2022-es szezontól vezetőedzőnk, Juanra Calvo munkáját David Martín segíti majd. A spanyol szakember első ízben dolgozik külföldön, interjúnkból pedig egy picit jobban megismerhetik őt.
A Sárvár FC Futsal csapatát fogadtuk első felkészülési mérkőzésünkön a Haladás Sportkomplexumban. A magabiztos, 15-1-es győzelemmel végződő találkozón 10 játékosunk volt eredményes. A párharcon új igazolásaink is bemutatkoztak, és remek játékkal vették ki részüket a sikerből.
Szerda délután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette a 2021-2022-es felnőtt férfi futsalbajnokság sorsolását. A bajnoki idényt a Veszprém otthonában kezdjük, az első Berettyóújfalu elleni rangadónkra szintén idegenben, október közepén kerül sor.