U20-as futsalcsapatunk több hiányzót nélkülözve késztette nagy csatára a Kecskemétet, a 38. percben Kárász Noel negyedszer is betalált, ezzel ekkor még döntetlen volt az állás, azonban a lefújás pillanatában 4-7 állt a Haladás Sportkomplexum kijelzőjén, ellenfelünk örülhetett a három pontnak. U17-es gárdánk egygólos hátrányból fordított a második játékészben, és kiváló védekezéssel, remek támadójátékkal végül 6–3-ra múlta felül riválisát.
U20-as és U17-es futsalosaink számára is elrajtolt a bajnokság, Budapesten léptek pályára az első fordulóban. Előbbi együttesünk öt játékossal vette fel a kesztyűt a Magyar Futsal Akadémia ellen, és a szünetbeli döntetlen állást követően végül 6–2-es vereséget szenvedtek. U17-es gárdánk csak megnehezíteni tudta riválisának dolgát, és 5–1-re múlta felül őket a fővárosi gárda.
Megkezdi világbajnoki selejtező szereplését a futsalválogatott
A 2024-es futsal-világbajnokság selejtezőjének első párharcára készül nemzeti csapatunk, keretében öt Haladás-játékossal. Szeptember 19-én szülővárosunkban, Szombathelyen az Arena Savaria ad otthont az Izrael elleni csoportmérkőzésnek.
Élvonalbeli futsalcsapatunk a bajnoki küzdelmek negyedik fordulójában 6–3-ra maradt alul a Berettyóújfalu vendégeként. Dávid Richárd találatával ugyan mi szereztünk vezetést, ezt azonban öt hazai gól követett, Luiggi Longo és Hajmási Milán pedig már csak szépíteni tudott az eredményen.
Másodosztályú futsalosaink a szezon első idegenbeli mérkőzésén 4–4-es döntetlent értek el a Szigetszentmiklós vendégeként. Az egygólos félidei hátrányból a második játékrész végén a vezetést is megszereztük, azonban ellenfelünk még ugyanabban a percben egyenlíteni tudott. Dobány Patrick duplán vette ki részét a Haladás-találatokból, Puhr Bálint is beköszönt, valamint a 17 éves saját nevelésű Novák Dániel első NB II.-es gólját jegyezte.
NB I.-es futsalcsapatunk 8–1-es győzelmet aratott az újonc Magyar Futsal Akadémia ellen a Haladás Sportcsarnokban. Három rutinos és három fiatal játékosunk osztozott a gólokon. Új brazil légiósunk, Arnon Santos Cassemiro duplázott, Dávid Richárd és Rutai Balázs bombázott, valamint ifjú tehetségeink, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Knizs Olivér és Fehér Dániel is eredményes volt. Knizs Olivér egyből az első és második élvonalbeli találatát is megszerezte a párharcon, és Fehér Dániel is csatlakozott az első osztályú góllövők táborához.
Folytatódnak a bajnokság küzdelmei, szeptember 2-án 18 óra 30 perckor az újonc Magyar Futsal Akadémia csapatát fogadjuk a Haladás Sportcsarnokban. Szezonbérlet újra kapható, részletek és szurkolói információk az alábbi cikkünkben.
Szeptember 9-én idegenben vár ránk az első derbi a Berettyóújfalu ellen. Hazai pályán az újonc Nyíregyházát, az Aramist és az Újpestet fogadjuk, valamint Nyírbátorba is utazunk a Bajnokok Ligája-fő fordulójának csoportküzdelmei előtt. A magyar futsalválogatott pedig szeptember 19-én 20 órakor a Savaria Arénában játssza első világbajnoki selejtezőjét Izrael ellen.