Az NB I.-es futsalbajnokság 7. fordulójában az újonc gyömrőiek vendégeként szenvedett 7–1-es vereséget a Haladás VSE csapata. A mieink lényegében 30 percen át jól tartották magukat, ám a meccs végén szétestünk.
Az újonc H.O.P.E. Futsal eddigi hat pontját hazai környezetben szerezte, és a Hali elleni meccsüket is úgy kezdték, hogy újabb győzelem kerüljön a nevük mögé. Ennek ellenére Sziffer András legénysége kifejezetten jól tartotta magát az első félidőben. Ugyan a 13. percben egy szabadrúgást követően a vendéglátók megszerezték a vezetést, de ezen kívül valamennyi próbálkozásukat hatástalanítani tudtuk a kapus Gyimesi Máté vezérletével.
Az 1–0-s állásról induló második félidő első 10 perce hasonló koreográfia szerint zajlott: a hazaiak nyomtak, míg a mieink hősiesen védekeztek. A 26. minutumban így is megduplázták előnyüket a gyömrőiek, de ezt követően két nagy Hali-ziccer következett. Sajnos egyiket sem tudtuk értékesíteni. Az utolsó 10 percben aztán szétesett a csapatunk játéka, sorban kaptuk a gólokat. Igaz, ezek közül kettő is kisbüntetőből született. Viszont Sodics Ádám találata némi szépségtapaszt jelentett a számunkra.
Sziffer András vezetőedző véleménye szerint a 7–1-es végeredmény nagyon túlzott, ugyanis ekkora különbség nem volt a két csapat között. Ettől függetlenül a jobban teljesítő hazaiak megérdemelten nyerték meg az összecsapást, melyen valamennyi játékosunk pályára lépett.
A mienk legközelebb október 6-án hétfőn 18.30 órakor lépnek pályára, amikor az MVFC Berettyóújfalu vendégeskedik a Haladás Sportkomplexumban.
Férfi Futsal NB I. 7. forduló
H.O.P.E. Futsal – Haladás VSE 7–1 (1–0)
H.O.P.E. Futsal: Koncsol Norbert – Fridrich Dávid, Molnár Szabolcs, Vékei Nándor, Rajnai György, Bohony Bálint, Ficsór Richárd, Németh Gusztáv, Sas-Urbán Kristóf, De Oliveira Dos Santos Jonathan, Rodrigues Domingos Everton, Szabó Donát, Fellegi Nándor, Boda József
Edző: Matyó Máté
Haladás VSE: Gyimesi Máté– Kárász Noel, Nagy Bálint, Földvárszki Dávid, Körmendy Gábor, Rosta Dániel, Rosner Gergő, Nagy Barnabás, Ötvös Barnabás, Sodics Ádám, Horváth Mátyás, Dobos Dávid
Edző: Sziffer András
Gólszerzők: Rajnai György 2 (34’, 39’), Rodrigues Domingos Everton 2 (38’, 39’), Vékei Nándor (13’), Fellegi Nándor (26’), Molnár Szabolcs (32’), ill. Sodics Ádám (36’)
Sárga lap: Németh Gusztáv (36’), ill. Rosner Gergő (31’)