Hiába küzdött ezúttal is nagyot az alaposan „átalakult” listavezető futsalcsapatunk, mivel a sok hiba miatt a jobban játszó MFA nyerte meg 5–2-re a találkozót.
Parádés hangulatban kezdődött a mérkőzés, ugyanis a Hali B-közép óriási szurkolásban részesítette az ezúttal „erősebb” összeállításában szereplő szombathelyi együttest. Utóbbi konkrétan azt jelentette, hogy a monori kupameccshez képest most Alasztics Marcell, Kovács Máté és Hajmási Milán is Sziffer András rendelkezésére állt.
Ennek ellenére a mérkőzés 6. percében egy szerencsésnek (is) mondható góllal szerzett vezetést az MFA (0–1). A vendégek azonban nem sokáig örülhettek, mivel Kovács Máté egy óriási bombával postafordultával egyenlített is (1–1).
A folytatásban viszont a fővárosiak kerültek fölénybe, és Alasztics Marcell bravúrjai kellettek a döntetlen tartásához. Kapusunk a 14. percben egy kisbüntetőt, és az azt követő duplázást is hatástalanította. A 16. minutumban azonban már ő sem tudott segíteni: Fábián Tamás közvetlen közelről talált a hálónkba, így a szünetben 2–1-re az MFA vezetett.
A második félidőt újabb Alasztics-bravúrok vezették be, de közben Vidák Balázs lábában volt az egyenlítésünk, de sajnos ott is maradt. A játékrész közepén aztán két újabb találatot szereztek a vendégek, akik lényegében el is döntötték a három bajnoki pont sorsát (1–4). A 32. perctől kezdődően gyakorlatilag végig vészkapussal játszottak a mieink, és talán ennek köszönhetően össze is jött a szépítés: a 34. minutumban Hajmási Milán ágyúzott szabadrúgásból a kapuba (2–4).
Nem sokkal később szinte felrobbant a csarnok: a védők között kilépő Kovács Mátét Tarpai Gyula a nyakánál fogva rántotta vissza. Annak ellenére, hogy ez a „produkció” még a kőkemény kézilabdában is piros lapot ér, most futsalban csak egy sárgát váltott ki Kubicsek sporiból, amivel szabályos népharagot zúdíttatott magára. Tegyük hozzá: megérdemelten. A meccs persze folytatódott, és az utolsó pillanatokban Módly Dominik állította be az 5–2-es végeredményt.
A mérkőzés után Sziffer András úgy értékelt, hogy a jobban játszó MFA megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Véleménye szerint a mieink ezúttal is jól küzdöttek, de most védekezésben és támadásban is sok hiba csúszott a játékba.
A Haladás VSE a vereség ellenére is maradt a tabella első helyén. A csapatunk legközelebb február 10-én hétfőn 20:30 órakor a sereghajtó Rubeola FC otthonában lép pályára bajnoki összecsapáson.
Férfi Futsal NB I. 20. forduló
Haladás VSE – Magyar Futsal Akadémia 2–5 (1–2)
Haladás VSE: Alasztics Marcell – Kovács Máté, Hajmási Milán, Körmendy Gábor, Varga Mátyás, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Kovácsics Richárd, Edelényi Bálint, Vincze Bálint, Novák Dániel, Vidák Balázs, Szalóki-Varsányi Bendegúz, Dobos Dávid
Edző: Sziffer András
MFA: Nyerges András – Lőrincz Máté, Fábián Tamás, Tarpai Gyula, Módly Dominik, Gaylhoffer Előd, Nguyen Nhat Duy, Papp László, Módly Márk, Véghelyi Balázs, Boznánszky Gábor, Szabó Dávid, Szabó Bence, Bokor Gergő
Játékos-edző: Boznánszky Gábor
Gólszerzők: Kovács Máté (98’), Hajmási Milán (34’), ill. Fábián Tamás 2 (6’, 16’), Véghelyi Balázs (30’), Szabó Bence (31’), Módly Dominik (40’)
Sárga lap: Alasztics Marcell (21’), ill. Tarpai Gyula (36’)