Bár hónapok óta nem kapnak fizetést futsalcsapatunk játékosai, mégis pályára léptek Veszprémben, és ha már ott voltak, tisztességből, becsületből és sportszerűségből is jelesre vizsgáztak.
A 2025-ös esztendő első tétmérkőzésén a korábbi időszakhoz képest tartalékos, jócskán megfogyatkozott kerettel állt fel címvédő futsalcsapatunk a Veszprém otthonában, ám az Alasztics Marcell – Kovács Máté, Knizs Olivér, Hajmási Milán és Dróth Zoltán alkotta kezdő ötösünket a fél NB I. így is simán elfogadná.
A derbi elején a hazaiak légiósai tesztelgették Alasztics Marci tudását, ám nem tudtak túljárni cerberusunk eszén. A folytatásban aztán már a vendéglátók kapusának, Spandler Mátyásnak is akadt rendesen dolga, bár az igazán nagy bravúrokat a mi hálóőrünk mutatta be a későbbiekben is. A 10. percben viszont már Alasztics Marcell sem tudott segíteni: Thiago átadása után egykori játékosunk, Gerencsér Antal szerezte meg a vezetést a Veszprémnek (1–0). A 16. minutumban pedig már 2–0 volt az állás, ugyanis Fellembek Zétény egy kipattanó labdát lőtt a hálónkba. Ezután a mieink „vészkapusos” játékra váltottak, ám ez sajnos nem hozott komolyabb lehetőségeket. Igaz közben a hazaiak sem tudták növelni az előnyüket, így a szünetre maradt a kétgólos veszprémi vezetés.
A második játékrészt az öt a négy ellen támadó csapatunk kezdte aktívabban, ám a gólt a vendéglátók szerezték: Thiago távoli emelését követően már 3–0 állt a táblán. A 27. percben aztán kis híján szépítettünk, de Hajmási Milán bombáját Spandler Mátyás hatástalanítani tudta. A 34. minutumban viszont összejött a mi találatunk is: Kovács Máté pörgetett éles szögből a hálóba (3–1). Nem sokkal később azonban lekontrázták a mieinket a hazaiak, akik közül Tatai József lőtt az üresen tátongó kapunkba (4–1). A hajrában aztán szinte futószalagon jöttek a Hali-helyzetek, de egy óriási védelmi hibánk után Fellembek Zétény állította be az 5–1-es végeredményt.
Címvédő csapatunk a veszprémi vereség ellenére természetesen továbbra is a bajnoki tabella első helyén áll. A mieink legközelebb január 13-án hétfőn lépnek pályára, amikor 18.30 órakor az SG Kecskemét Futsal vendégszerepel a Haladás Sportkomplexumban.
Férfi Futsal NB I. 17. forduló
Vehir.hu Futsal Veszprém – Haladás VSE 5–1 (2–0)
Veszprém: Spandler Mátyás – Dorogi Benjámin, Alves dos Santos Thiago, Fellembek Zétény, Da Silva Ferreira Matheus, Koncsol Norbert, Juhász Viktor, Tatai József, Tóth Attila, Horváth Benedek, Bognár Martin, Lipl Noel, Gerencsér Antal, Lux Bence
Haladás VSE: Alasztics Marcell – Kovács Máté, Knizs Olivér, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Vidák Balázs, Kovácsics Richárd, Sipos Gergő, Körmendy Gábor, Vincze Bálint, Dobos Dávid
Edző: Sziffer András
Gólszerzők: Gerencsér Antal (10’), Fellembek Zétény (16’, 40’), Alves dos Santos Thiago (23’), Tatai József (35’), ill. Kovács Máté (34’)
Sárga lap: ), Alves dos Santos Thiago (11’), Horváth Benedek (38’)