A nehéz helyzetre való tekintettel is pályára lép hétfőn listavezető együttesünk az NB I-es tabella 5. helyén álló Veszprém otthonában a bajnokság 17. fordulójában, a mérkőzés 18 óra 30 perckor kezdődik.
Csütörtök kora délután nyolc mezőnyjátékos, valamint három kapus vett részt a 2025-ös esztendő első edzésén, melyet Sziffer András vezényelt. Pálmay Tamás szakágvezető tájékoztatása szerint a bizonytalan helyzet miatt eddig négyen döntöttek a távozás mellett: Vas Ádám az Újpest FC, Hadházi Sándor a Veszprém, Rutai Balázs a Kecskemét, míg Vatamaniuc-Bartha Dávid a Nyíregyháza gárdájában folytatja pályafutását.
- Nem tért vissza Brazíliából a három légiósunk, valamint a szakmai stáb sem. Ez teljesen értehető, ők egyelőre várakozó állásponton vannak, mivel nem látják azt, hogy a feltételek biztosítva lennének. Információink szerint több másik játékosunk is tárgyal az eligazolásáról, de ezek az ügyek még nem zárultak le. Sziffer András edző pedig január végéig vállalta a felnőtt csapat irányítását. Annyi jelenleg biztos, hogy hétfőn Veszprémben pályára fogunk lépni, ám az még bizonytalan, hogy milyen összetételben – fogalmazott Pálmay Tamás, aki arról is beszámolt, hogy több Ausztriában nagypályán focizó labdarúgó jelentkezett be, hogy akár ingyen is futsalozna a Haladásban. A szakosztályvezető elmondása szerint azon dolgoznak, hogy végig tudják játszani a 2024-2025-ös szezont.
A Vehir.hu Futsal Veszprém – Haladás VSE bajnoki összecsapás január 6-án hétfőn 18.30 órakor kezdődik a Március 15. úti sportcsarnokban. A két gárda szeptemberi szombathelyi mérkőzését a mieink nyerték 5–3-ra.
Köszönjük a távozók munkáját, a rengeteg emléket, kitartást és a pályán nyújtott elhivatottságot! Hálásak vagyunk a közösen megélt sikerekért és pillanatokért, és a továbbiakban is sok sikert és eredményes karriert kívánunk nekik!