Bajnoki listavezető, címvédő futsalcsapatunk a várakozásoknak megfelelően magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó TFSE ellen. A mieink főként az első félidőben remekelve 11–3-ra hozták a hazai meccset.

A mérkőzés előtt Bokor Zsolt sportigazgató emlékplakettet adott át Dróth Zoltánnak, aki a Nyíregyháza elleni mérkőzésen szerezte meg 200. bajnoki találatát a Haladás színeiben. Az ünnepi aktust óriási tapsviharral fogadták a szurkolók.

Az ünnepi hangulat aztán a mérkőzésre is kitartott, ugyanis Hajmási Milán találatával már a 3. percben megszereztük a vezetést (1–0). Erre ugyan nagyon gyorsan jött a válasz a fővárosiaktól, de kétsége nem kellett esnünk, mivel a 8. és 10. percben jött a csapatkapitányunk, Dróth Zoltán, aki kétszer is bevette a fővárosiak kapuját, és máris 3–1 volt a javunkra.

Ezt követően előbb Diogo Schlemper, majd Rutai Balázs bombázott egyszer-egyszer a kapufára, ám az eredmény egy darabig nem változott. A 15. minutumban viszont egy labdaszerzést követően Vatamaniuc-Barta Dávid emelhetett az üresen tátongó kapuba, majd nem sokkal később Sipos Gergő volt eredményes egy gyorsan elvégzett szögletünk után, ezekkel a találatokkal pedig már 5–1-re mentünk.

A félidő hajrájában aztán Knizs Olivér és Rutai Balázs is hozzátette a magáét a gólfesztiválhoz, így a szünetben 7–1-re vezettünk.

A második etap némi meglepetésre két vendéggóllal kezdődött: a 22. percben Szabó Koppány vette be a kapunkat, a 23. minutumban viszont Hegedűs Dániel a saját kapusát mattolta, így az eredmény ugyan változott, ám a különbség maradt (8–2).

A 27. percben ismét jött egy gólváltás: a vendégek részéről Rohrbeck Balázs, míg tőlünk Vartamaniuc-Barta Dávid volt eredményes (9–3). Ezt követően a mieink átálltak a „vészkapusos” játékra, ám ez nem hozott újabb találatokat. A meccs harájában viszont Vas Ádám és Körmendy Gábor is feliratkozott a gólszerzők közé, ezekkel a találatokkal pedig ki is alakult a 11–3-as végeredmény.

Újabb sikerének köszönhetően csapatunk megszilárdította helyét a tabella élén. Most már kereken 10 pont az előnyünk a második helyen álló Újpest előtt. A mieink november 22-én pénteken 18.30 órakor zsinórban már harmadszor lépnek pályára hazai környezetben.  Az ellenfél a DEAC együttese lesz a Haladás Sportkomplexumban.

Felipe Conde:Jó meccset játszottunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és sok gól szereztünk, amit biztosan élvezett a közönség. Bár akadt néhány védekezési hibánk, összességében elégedettek lehetünk. Két győztes meccsel tovább növeltük az előnyünket a tabellán, de már a pénteki mérkőzésre fókuszálunk, és továbbra is keményen dolgozunk, hogy megtartsuk az első pozíciónkat.”

Férfi Futsal NB I. 14. forduló

Haladás VSE – TFSE-TENT Budapest 11–3 (7–1)

Haladás VSE: Homlok Levente – Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Vas Ádám, Alasztics Marcell, Kovács Máté, Knizs Olivér, Diogo Schlemper, Sipos Gergő, Körmendy Gábor, Hadházi Sándor, Rutai Balázs

Edző: Felipe Conde

TFSE: Maár Zsombor – Kovács Kristóf, Szabó Koppány, Kovács Balázs, Hegyi Áron, Czeglédi Zsombor, Rezsabek Ádám, Takács Gergely, Csisnier Botond, Hunyadi Mátyás, Horváth Barnabás, Rohrbeck Balázs, Hegedűs Dániel, Fehér Dávid

Edző: Németh Péter

Gólszerzők: Dróth Zoltán 2 (8’, 10’), Vatamaniuc-Bartha Dávid 2 (15’, 27’), Hajmási Milán (3’), Sipos Gergő (18’), Knizs Olivér (19’), Rutai Balázs (20’), Hegedűs Dániel (öngól 23’), Vas Ádám (38’), Körmendy Gábor (40’), ill. Horváth Barnabás (4’), Szabó Koppány (22’), Rohrbeck Balázs (27’)

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Vehir.hu Futsal Veszprém
6. Rubeola FC
7. Újpest FC
8. Magyar Futsal Akadémia
9. DEAC
10. MVFC Berettyóújfalu
11. TFSE-Tent Budapest
12. Á Studió Nyíregyháza
Go to top