Az NB I.-ben listavezető futsalcsapatunk a vártnál jóval magabiztosabb, 7–3-as győzelmet aratott a remek erőkből álló Nyíregyháza elleni mérkőzésen, melyen Dróth Zoltán megszerezte 200. bajnoki gólját (is) a Haladás VSE színeiben.

A rangadó előtti bemutatáskor egy nagyon boldog fiatalembert is megtapsolhattak a szurkolók, ugyanis a 18 esztendős Novák Dániel első alkalommal került be a felnőtt keretünkbe. Az első gólt viszont természetesen még nem ő, hanem Diogo Schlemper szerezte az 1. perc végén, amikor Petterson Medeiros beadását továbbította a hálóba (1–0).

Erre szinte postafordultával egy kapufával válaszoltak a vendégek, de a keresztlécet nem sokkal később Vatamaniuc-Bartha Dávid is eltalálta egy fejessel. A 8. minutumban viszont Dróth Zoltán már jobban célzott, és 2–0-ra alakította az állást. Amúgy csapatkapitányunknak ez volt a 200. bajnoki gólja a Haladás VSE színeiben.

Ezt követően előbb Kovács Máté szólója végződött egy újabb kapufával, majd Rafinha lövése vágódott a hálónkba a menteni igyekvő Sipos Gergőről (2–1). A folytatásban átvették az irányítást a nyírségiek, akik rendesen tesztelték Alasztics Marcell képességeit.

Szerencsére kapusunk remekül védett, közben pedig Dróth Zoltán értékesítette a Kovács Máté által kiharcolt büntetőt, így az első félidő 3–1-es Hali-vezetéssel ért véget.

A második játékrész pedig egy újabb találatunkkal kezdődött: Dróth Zoltán lövését még ki tudta ütni Gagyi Sándor, de Hajmási Milán duplázásával szemben már nem volt esélye a nyíregyházi kapusnak (4–1).

A nagy hátrányban lévő vendégek gyorsan átálltak „vészkapusos” játékra, amibe bele is hibáztak: Petterson Medeiros száguldott át a gólvonalon egy szerzett labdával (5–1).

A 27. percben pedig végleg eldőltek a lényegi kérdések, ugyanis egy szögletünk után Diogo Schlemper újfent megzörgette a nyírségiek hálóját (6–1).

Ezután ugyan két találattal közelebb zárkóztak a vendégek, de ez csak ideiglenes szépségtapaszt jelenthetett a számukra, ugyanis a 7–3-as végeredményt Sipos Gergő állította be egy szép lefordulást követően.

A vártnál jóval magabiztosabb győzelmének köszönhetően csapatunk továbbra is hétpontos előnnyel áll a tabella első helyén. A mieink legközelebb november 18-án hétfőn 18 óra 30 perckor lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, amikor a sereghajtó TFSE-TENT Budapest érkezik a Haladás Sportkomplexumba.

Felipe Conde: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Kiemelkedő védekezésünkkel remek munkát végeztünk. Ellenfelünk minőségi játékosokkal felállva nehéz helyzetek elé állított bennünket: veszélyes távoli lövésekkel próbálkoztak, de úgy érzem, hogy sikerült kontrollálni a játékot. Lépésről lépésre építettük fel a támadásainkat, és az első félidőben jól használtuk ki a lehetőségeinket. A második játékrész elején gyorsan betaláltunk, ami megnyugtatta a csapatot, és a háromgólos előny birtokában stabilan védekeztünk. Ezzel nagyon megnehezítettük ellenfelünk dolgát, különösen a vészkapusos támadásaik során. Néhány kontrából újabb gólokat szereztünk, és eldöntöttük a meccset. Most boldogok vagyunk, hogy sikerült győzni a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen. A programban egy kis pihenő következik, de már készülünk a hétfői mérkőzésre is.”

Férfi Futsal NB I. 13. forduló

Haladás VSE – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza 7–3 (3–1)

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Kovács Máté, Diogo Schlemper, Sipos Gergő, Petterson Medeiros, Gyimesi Máté, Knizs Olivér, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Novák Dániel, Körmendy Gábor, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Vas Ádám, Rutai Balázs

Edző: Felipe Conde

Nyíregyháza: Gagyi Sándor, Rodriques Emanoel Joao, Henrique da Silva Rafael, Costa dos Santos Gregory, Dávid Richárd, Petró Martin, Mondok Dániel, Gyulai József, Szabó Lajos, Öreglaki Norbert, Kovács Béla, Urr Dániel, Harmati Tamás, Fridrich Dávid

Edző: Lovas Norbert

Gólszerzők: Diogo Schlemper 2 (1’, 27’), Dróth Zoltán 2 (8’, 11’), Hajmási Milán (21’), Petterson Medeiros (25’), Sipos Gergő (36’), ill. Sipos Gergő (öngól 10’), Costa dos Santos Gregory 2 (31’, 34’)

Sárga lap: Knizs Olivér (34’), ill. Rodriques Emanoel Joao (11’)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top