Az NB I.-ben listavezető futsalcsapatunk főként a második félidőben nyújtott eredményes játékának köszönhetőn 5–1-re nyert Nyírbátorban, így továbbra is meggyőző előnnyel állunk a tabella élén.

Sérülések, illetve eltiltás miatt csupán 13 játékost nevezett a Nyírbátor elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésünkre Felipe Conde vezetőedző. Ráadásul a mieink az utóbbi hetek rendkívül sűrű programja, valamint a rengeteg utazás miatt eléggé fáradtan léptek pályára. Talán ennek is tudható be, hogy az első félidőt nem tudtunk előnnyel zárni. Ugyan Dróth Zoltán találatával megszereztük a 7. percben a vezetést, ám nem sokkal a szünet előtt egalizáltak a hazaiak, így 1–1-es döntetlennél mehettek pihenni a csapatok.

A második játékrész elején sem potyogtak a gólok. A 26. percben szerencsére jött a már-már szokásosnak mondható Petterson Medeiros-találat, és ezzel újfent magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést (1–2). A hajrában pedig döntésre vittük a dolgot: előbb Knizs Olivér növelte az előnyünket, majd Petterson Medeiros lőtt még kettőt az utolsó két percben. Így végül magabiztos, 5–1-es győzelemmel tudtuk le a nyírbátori vendégjátékunkat.

Újabb sikerének köszönhetően Felipe Conde legénysége 33 ponttal az első helyen áll a bajnokságban, megelőzve a 26 egységnyit gyűjtő Újpestet. A mieink számára most egy hosszabb pihenő következik, majd november 15-én pénteken 18.30 órakor a Nyíregyháza gárdáját fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.

Felipe Conde: „Úgy érzem, hogy kemény, jó meccset játszottunk, sok helyzettel mindkét oldalon. A hazai csapat remekül teljesített, miként tavaly is, amikor szoros meccset vívtunk velük. Nekünk nem ez volt a legjobb napunk, hiszen mindenki nagyon fáradt, de a legfontosabb, hogy a három pontot megszereztük. A második félidőben sikerült jobban kontrollálni a játékot: lassítottunk, kihasználtuk a helyzeteinket, és ezzel előnyt tudtunk felépíteni. Csapatunk tapasztalatának köszönhetően jól védekeztünk a vészkapusos támadások ellen, és eredményesen fejeztük be a mérkőzést. Most a srácoknak elsősorban pihenésre van szükségük. A Nyíregyháza következik, de előtte fontos, hogy felfrissüljünk és néhányan a válogatottnál is helyt kell, hogy álljanak. Első lépésként rendbe kell hoznunk a fizikai állapotunkat, és utána meghatározhatjuk a következő stratégiát.”

Férfi Futsal NB I. 12. forduló

B-KERÉP Nyírbátori SC – Haladás VSE  1–5 (1–1)

Nyírbátor: Dobi Attila – Szentes Bíró Tamás, Sánta János, Molnár Szabolcs, Nagy Bence, Bazsányi Péter, Tóth Milán, Bartha Balázs, Csorvási Ádám, Tóth Máté, Szucsányi Sándor

Edző: Elek Gergő

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Kovács Máté, Dróth Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Vas Ádám, Homlok Levente, Győrfy Balázs, Knizs Olivér,  Diogo Schlemper, Sipos Gergő, Körmendy Gábor, Petterson Medeiros, Rutai Balázs

Edző: Felipe Conde

Gólszerzők: Nagy Bence (20’), ill. Petterson Medeiros 3 (26’, 39’, 40’), Dróth Zoltán (7’), Knizs Olivér (34’)

Sárga lap: Sánta János (14’), Csorvási Ádám (22’), Nagy Bence (37’), ill. Dróth Zoltán (20’)


 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Vehir.hu Futsal Veszprém
6. Rubeola FC
7. Újpest FC
8. Magyar Futsal Akadémia
9. DEAC
10. MVFC Berettyóújfalu
11. TFSE-Tent Budapest
12. Á Studió Nyíregyháza
Go to top