A mérkőzés elején picit fáradtnak tűnt a BL csoportköréről hazaérkező futsalcsapatunk, de a derbi végén mi örülhettünk 7–3-as győzelemnek, amivel továbbra is a tabella élén állunk.
A Bajnokok Ligája kazahsztáni csoportköre után nagyon kevés pihenéssel a háta mögött lépett pályára Felipe Conde legénysége a Haladás Sportkomplexumban, ahol a mieink az Aramis SE gárdáját fogadták. A találkozó előtt Alasztics Marcell a 150., míg Sipos Gergő a 250. Hali-mezben lejátszott bajnoki mérkőzését „igazoló” emlékplakettet vehetett át.
A derbi első öt perce aztán nem sok helyzetet hozott: mindkét kapusnak egy-egy komolyabb védenivalója akadt. A 6. minutumban aztán Rutai Balázs villant meg, és máris 1–0 volt a javunkra.
Azonban nem sokáig örülhettünk, mivel a vendégek előbb Bogdán Rajmond találatával egyenlítettek, majd Büki Baltazár góljával a vezetést is átvették (1–2). Szerencsére ezt követően alaposan megrázták magukat a mieink, és a 13. percben már 2–2 állt az eredményjelzőn Dróth Zoltán hatalmas bombájának köszönhetően.
A félidő hajrájában aztán Petterson Medeiros duplázott: először Vas Ádám lövését „tessékelte” a hálóba, majd egy szóló végén lőtte ki a bal alsó sarkot. Így a szünetre 4–2-es Haladás-előnynél vonulhattak a csapatok.
A második játékrész elején némi gólcsend következett, majd mondhatni rövid idő alatt Dróth Zoltán, Rutai Balázs és Vas Ádám is bevette az ellenfél kapuját.
Ezekkel a találatokkal pedig 7–2-re léptünk el, vagyis a lényegi kérdéseket el is döntöttük.
A 36. percben sajnos Hadházi Sándor begyűjtött egy piros lapot, az emberelőnyben játszó vendégek pedig Bognár Bence góljával beállították a 7–3-as végeredményt. Ettől függetlenül a derbi végén a mieink örülhettek újabb győzelmüknek, amivel 30-ra növelték a pontjaink számát. Ezzel pedig továbbra is a tabella élén állunk. Felipe Conde tanítványaira csütörtökön 19 órakor egy újabb bajnoki vár, még pedig a B-KERÉP Nyírbátori SC otthonában.
Felipe Conde: „Nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, különösen mentálisan, hiszen az elmúlt 14 nap alatt hat meccset játszottunk, ami óriási terhelés a játékosoknak. Szerencsére sikerült helytállnunk, az első félidő második felében már kezdtünk jobban játszani, majd a második félidőre teljesen átvettük az irányítást, és megszereztük a három pontot. Csütörtökön még egy mérkőzés vár ránk, utána pedig végre egy kis pihenőt tarthatunk.”
Férfi Futsal NB I. 11. forduló
Haladás VSE – Aramis SE 7–3 (4–2)
Haladás VSE: Alasztics Marcell – Dróth Zoltán, Diogo Schlemper, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Hadházi Sándor, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Kovács Máté, Knizs Olivér, Sipos Gergő, Körmendy Gábor, Petterson Medeiros, Vas Ádám, Rutai Balázs
Edző: Felipe Conde
Aramis SE: Molnár Gábor – Komáromi Péter, Pintér Ákos, Bognár Bence, Büki Baltazár, Soós Arnold, Klacsák Bence, Papp Zsombor, Vattamány Dávid, Gellérfi Sándor, Szeghy Szabolcs, Lévai Dániel, Bogdán Rajmond, Erdősi Soma
Edző: Nagy Roland
Gólszerzők: Rutai Balázs 2 (6’, 30’), Dróth Zoltán (13’, 27’), Petterson Medeiros 2 (17’, 20’), Vas Ádám (33’), ill. Bogdán Rajmond (9’), Büki Baltazár (11’), Bognár Bence (37’)
Sárga lap: Vas Ádám (16’), Sipos Gergő (33’), ill. Bognár Bence (38’)
Piros lap: Hadházi Sándor (36’)