Ugyan futsalcsapatunk 4–0-s vereséget szenvedett a Bajnokok Ligájában a kazah Kairat Almaty gárdájától, de a mieink emelt fővel jöhettek le a pályáról, mivel egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet.
A Bajnokok Ligájában a fő csoportkörben csatlakozhatott be a küzdelmekbe az előző évek remek teljesítményének köszönhetően a Haladás VSE. A mieink 4. számú kvartettben szerepelnek, melynek első mérkőzésén a portugál Sporting CP 6–4-re győzte le a kazah bajnok Futsal Club Semey együttesét. Ezt követően léptek pályára a házigazda Kairat Almaty ellen Felipe Conde tanítványai. A hazaiaknál a kezdőben négy brazil játékos kapott helyet, az egyetlen „kazah” a honosított Edson Santos volt. Így aztán nem csoda, hogy a kétszeres BL-győztes vendéglátók irányították a játékot, akik a 7. percben Alisson Neves de Lima találatával szerezték meg a vezetést (0–1). Nem sokkal később Edson Santos góljával meg is duplázták az előnyüket a kazahok, akik a szünetben is 2–0-ra mentek.
Térfélcserét követően is a hazaiak domináltak, ám a mieink több veszélyes kontrát is vezettek. A gólokat azonban a 2. játékrészben is a vendéglátók szerezték: Arrieta a 28., míg a kapus Cavalcanti a 40. percben volt eredményes, így a Kairat Almaty végül a papírformának megfelelően 4–0-ra nyerte meg az összecsapást.
A Haladás VSE a csoport második körében, szerdán 14 órakor a portugál Sporting CP együttese ellen lépnek pályára.
Bajnokok Ligája fő csoportkör 1. forduló
Haladás VSE – Kairat Almaty (kazah) 0–4 (0–2)
Haladás VSE: Alasztics Marcell – Dróth Zoltán, Diogo Schlemper, Petterson Medeiros, Hadházi Sándor, Homlok Levente, Kovács Máté, Knizs Olivér, Hajmási Milán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Arnon Cassemiro, Vas Ádám, Rutai Balázs
Edző: Felipe Conde
Kairat Almaty: Cavalcanti – Edson Santos, Dener Rodrigo, Caio Ruiz, Lucas Otanha, Kevin Arrieta, Danil Karpyuk, Arnold Knaub, Allison Neves de Lima, Rashit, Alisher Sarsenbayev, Serikov, Dauren Tursagulov, Julio Zanotto
Edző: Marlon Velasco Heras
Gólszerzők: Alisson Neves de Lima (7’), Edson Santos (9’), Arrieta (28’), Cavalcanti (40’)