A szünetében már 5–0-ra vezettek a mieink az MFA otthonában lejátszott mérkőzésen, és végül 5–1-re nyertük meg az összecsapást. Az Újpest pontvesztésének köszönhetően pedig növeltük előnyünket a tabella élén.
A papírformának megfelelően már a mérkőzés elején kifejezetten nagy nyomást helyezett címvédő csapatunk a tabella 10. helyén állomásozó fővárosiakra, és már az 5. percben meg is szereztük a vezetést: Kovács Máté volt eredményes (0–1).
A mieink a folytatásban sem vettek vissza a tempóból, és a 10. minutumban Petterson Medeiros megduplázta az előnyünket (0–2). Brazil légiósunk a 16. percben ismét bevette a hazaiak kapuját, 0–3-ra alakítva ezzel az állást.
A 17. percben pedig kétszer is megzörgettük a vendéglátók hálóját: előbb Diogo Schlemper, majd pedig Petterson Medeiros talált be az MFA kapujába, így pedig a szünetben már 5–0-ra vezettek Felipe Conde tanítványai.
Némi meglepetésre a második félidő már csak egyetlen gólt hozott. Mivel azt a hazai Véghelyi Balázs lőtte a derbi utolsó pillanataiban, a végeredmény 5–1 lett a Haladás javára.
A pontvadászat 9. fordulójában a második helyezett Újpest 4–4-es döntetlent játszott a Kecskeméttel, így az MFA otthonában győztes csapatunk növelte előnyét az első helyen.
A mieink október 18-án pénteken lépnek legközelebb pályára bajnoki mérkőzésen, amikor 18.30 órakor a Rubeola FC együttesét fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.
Felipe Conde: „A mérkőzés folyamán taktikailag nem volt különbség a két félidő között, a problémát inkább a koncentráció hiánya okozta. Az első játékrészben szerzett 5 gólt követően elveszítettük a fókuszt, de ez nem történhetne meg. A cél, hogy a teljes 40 perc alatt végig koncentráltan játsszunk. Próbáltam forgatni a fiatalokat, hiszen ezek a meccsek lehetőséget adnak nekik a játékra. Minőségi játékosok, hiszen keményen edzenek rutinos és kiváló csapattársakkal, csak több időt kell tölteniük a pályán, hogy tapasztalatot szerezzenek, A legfontosabb, hogy sikerült megszereznünk a győzelmet és a 3 pontot. Bár sok sárga lapot kaptunk, megyünk tovább, és már készülünk a pénteki mérkőzésre.”
Férfi Futsal NB I. 9. forduló
Magyar Futsal Akadémia – Haladás VSE 1–5 (0–5)
MFA: Nyerges András – Lőrincz Máté, Fábián Tamás, Tarpai Gyula, Módly Dominik, Tóth Barnabás, Papp László, Joó Marcell, Véghelyi Balázs, Boznánszky Gábor, Vas Gergely, Szabó Dávid, Szabó Bence, Bokor Gergő
Edző: Boznánszky Gábor
Haladás VSE: Alasztics Marcell – Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Vas Ádám, Őri Dávid, Homlok Levente, Kovács Máté, Kovácsics Richárd, Knizs Olivér, Diogo Schlemper, Sipos Gergő, Petterson Medeiros, Rutai Balázs
Edző: Felipe Conde
Gólszerzők: Véghelyi Balázs (40), ill. Petterson Medeiros 3 (10’, 16’, 17’), Kovács Máté (5’), Diogo Schlemper (17’)
Sárga lap: Tarpai Gyula (12’), ill. Hajmási Milán (8’), Dróth Zoltán (37’), Rutai Balázs (37’), Felipe Conde (37’)