Ötödik bajnoki mérkőzésén elszenvedte első vereségét címvédő futsalcsapatunk. A mieink hazai környezetben maradtak alul 3–1-re az MVFC Berettyóújfaluval szemben, ráadásul Vas Ádám súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett.

Két nagy helyzettel indult a rangadó: az első percben a vendégek részéről Rábl János, míg tőlünk Vatamaniuc-Bartha Dávid veszélyeztette az ellenfél kapuját. Ezt követően viszont inkább mezőnyben gyűrték egymást a küzdő felek. A 6. percben ennek ellenére azért Hajmási Milán a kapufára pöccintette a lasztit.

Nem sokkal később komoly veszteség ért bennünket, ugyanis Vas Ádám bokáját fájlalva bicegett le a pályáról, és már vissza sem tudott térni a meccs végéig. A következő említésre méltó eseményre egészen a 15. minutumig kellett várni, amikor Dróth Zoltán előbb Mezei Dánielbe lőtte kecsegtető helyzetben a labdát, majd a fejese a keresztléc tetejére hullott.

A 17. percben aztán csapatkapitányunk egy kisbüntetővel próbálkozhatott, amit a vendégek 6. faultja után kaptunk, ám a bombája a kapufán csattant.

Sajnos pár pillanattal később Nagy Kevin jobban célzott és megpattanó lövése a hálónkban kötött ki. Ezzel a találattal pedig az MVFC vezetett 1–0-ra a szünetben.

Sajnos a második félidő rögtön egy újabb vendéggóllal kezdődött: az egyik szerb légiós, Aleksic Ninoslav lövése talált utat a kapunkba (0–2). A 26. minutumban pedig már 3–0-ra ment a Berettyó, mivel Nagy Kevin átadásából Szalmás Zoltán volt eredményes.

Ezt követően átálltunk az öt a négy elleni játékra, és szépen sorban jöttek is a helyzetek, ám vagy Mezei Dániel védett bravúrosan, vagy egy védő blokkolta a próbálkozásunkat.

A 37. percben meg ismét a kapufa segítette ki a vendégeket Vatamaniuc-Bartha Dávid lövésénél, aki azért 11 másodperccel a derbi vége előtt megszerezte a becsületgólunkat, amivel ki is alakította az 1–3-as végeredményt.

Bajnoki címvédő csapatunk így negyedmagával együtt 12 ponttal rendelkezik, amivel a közvetlen élmezőnyben állomásozik. A mieink a hatodik fordulóban szeptember 16-án hétfőn 18.30 órakor a szintén 12 pontos Veszprém csapatát fogadják a Haladás Sportkomplexumban.

Felipe Conde: „Nehéz mit mondani, mert ma nem játszottunk jól, pedig volt esélyünk. Úgy érzem, hogy az ellenfél megérdemli a győzelmet, mert ma ők akarták jobban. Lassúak voltunk, és a védekezésünk sem működött jól, ami eltért az előző négy mérkőzés teljesítményétől. Sokszor próbálkoztunk kapura lövéssel, valamit több olyan szituáció is akadt, amikor a kapu előtt nem volt érkező ember, ami a koncentráció hiányára vezethető vissza. Most a regenerációra kell fókuszálnunk, mert hétfőn ismét egy kemény meccs vár ránk. Remélem, hogy akkor jobban teljesítünk.”

Férfi Futsal NB I. 5. forduló

Haladás VSE – MVFC Berettyóújfalu 1–3 (0–1)

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Dróth Zoltán, Diogo Schlemper, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Hadházi Sándor, Homlok Levente, Kovács Máté, Knizs Olivér, Hajmási Milán, Körmendy Gábor, Petterson Medeiros, Vas Ádám, Rutai Balázs

Edző: Felipe Conde

Berettyóújfalu: Mezei Dávid – Aleksic Ninoslav, Rábl János, Nagy Kevin, Ramic Denis, Sándor Máté, Mező Lőrinc, Szatmári Ákos, Szalmás Zoltán, Iszák Dominik, Magyari Csaba, Nagy Dániel, Szabó Péter, Duró Dominik

Edző: Turzó József

Gólszerzők: Vatamaniuc-Bartha Dávid (40’), ill. Nagy Kevin (17’), Aleksic Ninoslav (21’), Szalmás Zoltán (26’)

Sárga lap: Hadházi Sándor (12’), ill. Ramic Denis (16’)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top