Címvédő futsalcsapatunk 3–2-es diadallal és a tabella élén zárta le a naptári évet a Kecskemét otthonában. Az első játékrészben Dróth Zoltán és Hajmási Milán találatával kétgólos előnyre tettünk szert, melyet Rutai Balázs növelt tovább nem sokkal a fordulás után. A hajrában a hazaiak ugyan szorossá tudták tenni a mérkőzést, ám így is három ponttal utazhattunk haza a hírös városból.
Igazi futsalcsemegének ígérkezett a 17. játéknap rangadója, bajnoki címvédő futsalosaink ugyanis a komoly játékerőt képviselő, dobogós helyekért harcoló Kecskemét otthonába látogattak. A mieinknek nélkülöznie kellett Szalmás Zoltánt, aki hasfalsérülése miatt nem volt bevethető.
Őrült meccsdömping volt futsalosaink lábában, de ezúttal is nagy elánnal vetettük bele magunkat a küzdelembe, az első veszélyes lövést pedig Hajmási Milán jegyezte Dróth Zoltán okos lekészítése után. Már a találkozó elején nyomást helyeztünk ellenfelünkre, egymás után adtuk le az ígéretes lövéseket, Krajcsi Bence azonban stabilan állt a lábán.
Sipos Gergő nagy helyzeténél is hatalmasat védett a válogatott kerettag hálóőr, majd egy szépen kidolgozott akció után Vas Ádám kapáslövése ment fölé. A felvonás derekán aztán időt kértek a hazaiak, ám ennek ellenére mi tudtunk rákapcsolni még egy lapáttal és nagyon érett a vezetésünk.
Szinte felborult a pálya, a történésekhez azonban hozzátartozik, hogy egy-egy momentum erejéig a házigazda is megvillantotta oroszlánkörmeit. Luiggi Longo és Dróth Zoltán is nagy kedvvel játszott, utóbbi sarokkal próbálkozott, majd, ami ily módon nem sikerült, az közvetlenül az oldalberúgás után igen: a 13. percben 0-1 állt az eredményjelző táblán.
A gól még a korábbinál is nagyobb lendületet adott a fiúknak, egy perc sem telt el, amikor a Vas Ádám lövése utáni kipattanót Hajmási Milán pofozta a kapuba, már 2–0-ra vezettünk.
Nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt a kecskemétiek elképzelték, erősítettek is, a várakozásoknak megfelelően remek mérkőzés kerekedett. A játékrész végén még időt kért mesterünk, Felipe Conde, majd Alasztics Marcellnek kellett oldalra ütnie egy labdát, végül kétgólos előnyről várhattuk a folytatást.
A pihenő után Kovács Máté kínálta meg Krajcsi Bencét, egyértelműen érezhető volt, hogy a vezetés ellenére sem ülünk a babérjainkon, és végleg szeretnénk lezárni az összecsapást. Formás, jó ritmusú támadásokat vezettünk, majd a 24. minutumban Henrique Diniz ugratta ki pazarul Rutai Balázst, aki a kapu jobb alsó sarkába lőtt (0-3).
Azzal pontosan tisztában voltunk, hogy ebben a helyzetben sem lehet leírni a Kecskemétet, ezt jelezték is Koós Károly fiai, így aztán hátul is égető szükség volt az összpontosításra. Nem csak magabiztosan, de sok esetben látványosan is játszottunk, Henrique Diniz például Dróth Zoltán rabonás lekészítése után tüzelhetett.
Egy pillanatra sem volt megállás, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, kiszolgálták rendesen a felek szurkolóikat. Az idő nem a kecskemétieknek dolgozott, így hát vészkapusra, öt a négy elleni játékra váltottak. Pál Patrik viselte a megkülönböztető mezt, aki a 37. percben egy jól eltalált lövéssel szépíteni tudott (1-3).
Megízlelve a pontszerzés lehetőségét egy perccel később a hazaiak csapatkapitánya ezúttal az előkészítő szerepében jeleskedett, Bíró Attila pedig egy gólra zárkóztatta csapatát (2-3).
A hátralévő idő sem telt eseménytelenül, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ráadásul vezetőedzőnket, Felipe Condét bő fél perccel a találkozó vége előtt kiállította a játékvezető.
A vendéglátók bár nagyot küzdöttek, az egyenlítésre már nem futotta erejükből, csapatunk így egy nagyon értékes győzelemmel és rendkívül fontos három ponttal zárta a 2023-as esztendőt.
Felipe Conde vezetőedző: „Szerintem jól teljesítettünk ma. Úgy gondolom, a végére kijött rajtunk a fáradtság, nem is annyira fizikailag, hanem inkább mentálisan és hoztunk néhány rossz döntést, amivel így nyeregbe kerülhetett riválisunk. Ennek ellenére úgy gondolom teljes mértékben megérdemeltük a 3 pontot, jó meccset játszottunk, az idő nagy részében kontrolláltuk a mérkőzést, talán rúghattunk volna több gólt. Nagyon boldog vagyok, mert amikor egy olyan időszak után tudnak ilyen teljesítményt nyújtani a srácok, amikor 40 nap alatt 12 párharcon léptek pályára, az nem könnyű és hatalmas gratulációt érdemelnek! Keményen dolgoztunk és alázattal álltunk a munkánkhoz minden mérkőzésen és edzésen, szóval úgy gondolom, remek tempóval zártuk ezt a 2023-as évet. A folytatásban pedig már a bajnokság további részében kell gondolkodnunk, hiszen egyértelmű célunk, megnyerni azt. Most pihennünk kell egy kicsit, aztán keményen edzünk és 100%-os koncentrációval térünk vissza céljaink megvalósításához!”
FÉRFI FUTSAL NB I. 17. FORDULÓ
SG KECSKEMÉT FUTSAL - HALADÁS VSE 2-3 (0-2)
Kecskemét: Krajcsi Bence - Pál Patrik, Haász Benjámin, Fekete Márk, Szabó János, Rigó László, Lehotai Ákos, Hajnal Norbert, Bíró Attila, Kajtár Mátyás, Nemanja Milosavljevic, Suscsák Máté, Nádudvari Bence
Vezetőedző: Koós Károly
Haladás: Alasztics Marcell - Kovács Máté, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Vas Ádám, Homlok Levente, Luiggi Longo, Knizs Olivér, Henrique Diniz, Sipos Gergő, Körmendy Gábor, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Fehér Dániel, Rutau Balázs
Vezetőedző: Felipe Conde
Gólszerzők: Pál Patrik (37’), Bíró Attila (38’), ill. Dróth Zoltán (13’), Hajmási Milán (14’), Rutai Balázs (24’)
Sárga lap: Pál Patrik (16’), Suscsák Máté (36’), Haász Benjámin (38’), ill. Sipos Gergő (34’), Vas Ádám (37’)
Piros lap: Felipe Conde (40’)
Fotó: Sólya Eliza