Élvonalbeli futsalcsapatunk a Benfica ellen 3–1-es vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája fő fordulójának romániai minitornájának első összecsapásán. A portugál sztárcsapat elleni találatunkat az első játékrészben Henrique Diniz szerezte.

Együttesünk a 2021/2022-es idényben megvédte bajnoki címét, így ismét kivívta a jogot az UEFA Futsal Bajnokok Ligájában való indulásra. Ráadásul a tavalyi remek nemzetközi szereplésünknek köszönhetően ezúttal a fő fordulóban, annak is az erősebb, A-ágán kapcsolódtunk be a küzdelmekbe, ahonnan a négyfős csoport első három helyezettje jut tovább a legjobb 16 közé. Kvartettünkből az SL Benficával, valamint az Uragan Ivano Frankivskkal az előző idényben is találkoztunk, rajtuk kívül a román házigazdával, a United Galatival mérkőzünk meg az elitkörért. Az első fordulóban rögtön a világklasszisokat felvonultató portugál Benfica várt ránk, akik az előző szezonhoz képest tovább erősítették keretüket.

Ahogy arra talán számítani is lehetett, a luzitánok rendkívül nagy iramban kezdték a mérkőzést, megpróbáltak komoly nyomást helyezni kapunkra, hálóőrük megtámogatva ezt, térfelünkön segítette támadásaik építését. A portugál rohamok mellett mi is bátran játszottunk, felvettük a tempót, gyors támadásokat vezettünk rendezetlen védelemmel szemben, Dróth Zoltán lövésénél pedig csak centik hiányoztak ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést.

Ezt követően is tudtunk veszélyeztetni, helyzeteket kialakítani, a kimaradt lehetőségek azonban megbosszulták magukat: a 4. percben három húzásból jutott el a Benfica a kapunkig, a hosszú oldalon érkező Silvestre Ferreira becsúszva juttatta előnyhöz gárdáját (1-0). Nem rogytunk meg a bekapott góltól, fegyelmezetten, egymást segítve védekeztünk, és kontráinkkal mentünk előre az egyenlítésért.

A félidő derekához közeledve öt a négy elleni játékra váltottunk, ezáltal sokkal többet birtokoltuk a labdát, ráadásul csapatkapitányunk ismét egy távoli lövéssel jelentkezett, csakúgy, mint Luiggi Longo, a kipattanót követően pedig Hajmási Milán előtt adódott nagy lehetőség. Bátran mondhatjuk, hogy kapuja elé szegeztük a Benficát, ráadásul az egyenlítés is sikerült.

Egy, az előzőhöz kísértetiesen hasonló Luiggi Longo-löket után ezúttal Henrique Diniz reagált a leggyorsabban a kipattanóra, majd rendkívül higgadt megoldással pöccintette a kapuba a labdát, 1–1-re módosítva az állást.

Riválisunk trénere rögtön időt is kért, csapata ezután magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, erőfeszítéseik eredményeként aztán a 17. percben Nunes révén ismét náluk volt az előny (2-1).

Kisvártatva saját nevelésű fiatalunk, Vatamaniuc-Bartha Dávid helyzete következett, majd újfent vészkapusra álltunk át, minden erőnkkel az egalizáláson voltunk. A szünet előtt ehhez Rutai Balázs állt legközelebb, de végül a félidei sípszóig nem változott az eredmény, 2–1-es állással vonulhattunk pihenőre.

A fordulást követően rögtön emberfölényes figurával próbáltunk dominálni, ezúttal viszont nem tudtunk igazán komoly lehetőségeket kialakítani. Mindeközben a portugálok kapufáig jutottak, valamint ezen kívül is akadtak helyzeteik, a nagyobb különbségért hajtottak.

Ez a 27. percben sikerült is, Vinicius Rocha fejese kötött ki a hálónkban, a 27. minutumban 3-1 állt az eredményjelző táblán. Visszaálltunk az öt a négy elleni szerkezetre, mindent egy lapra feltéve támadtunk, nem adtuk fel az összecsapást. Szépen járattuk a játékszert, kerestük a rést a pajzson, a pirosmezesek azonban szervezetten védekeztek, és őrizték vezetésüket.

Fáradhatatlanul próbálkoztunk, Dróth Zoltán levágódó lövése után Nagy Kevin került helyzetbe, majd Hajmási Milán lőtt az oldalhálóba. A portugálok taktikusan játszottak, nem vállaltak felesleges kockázatot, az idő múlása az ő malmukra hajtotta a vizet. A 35. percben Juanra Calvo trénerünk kérte ki idejét, hogy felkészítse a fiúkat még egy utolsó nagy rohamra, melynek ismét emberelőnyös formációban futottunk neki.

Lehetőségeket sikerült is teremtenünk, az utolsó energiatartalékainkat mozgósítottuk, változtatni viszont már nem tudtunk az eredményen. A párharc végül 3–1-es vereséggel zárult számunkra, de emelt fővel jöhettünk le a pályáról, hiszen igencsak megizzasztottuk a Benficát. Csapatunk holnap már a román házigazda, United Galati ellen lép pályára magyar idő szerint 19 órakor.

Juan Ramón Calvo Rodríguez: „Büszke vagyok a csapatomra, nehéz egy ilyen minőségű csapat ellen játszani, mint a Benfica, de sikerült szorossá tenni a meccset, szerintem nagyon jól teljesítettek ma a srácok

UEFA FUTSAL BAJNOKOK LIGÁJA, FŐ FORDULÓ A-ÁG 4. CSOPORT, 1. MÉRKŐZÉS

SL BENFICA - HALADÁS VSE 3-1 (2-1)

SL Benfica: Gugiel - Silvestre Ferreira, Goncalo Sobral, Arthur, Vinicius Rocha, André Sousa, Afonso Jesus, Bruno Cintra, Nunes De Souza Costa, Rocha, Jacaré

Edző: José Maria Pazos Mendéz "Pulpis"

Haladás VSE: Alasztics Marcell - Kovács Máté, Henrique Diniz, Sipos Gergő, Arnon Santos Cassemiro, Homlok Levente, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Nagy Kevin, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Fehér Dániel, Rutai Balázs

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

Gólszerzők: Silvestre Ferreira (4’), Nunes De Souza Costa (16’), Vinicius Rocha (27’), ill. Henrique Diniz (14’)

A csoport másik mérkőzésének végeredménye: Uragan Ivano Frankivsk – United Galati 5-0 (4-0)

Csoportunk állása az első fordulót követően:

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Vehir.hu Futsal Veszprém
6. Rubeola FC
7. Újpest FC
8. Magyar Futsal Akadémia
9. DEAC
10. MVFC Berettyóújfalu
11. TFSE-Tent Budapest
12. Á Studió Nyíregyháza
Go to top