Élvonalbeli futsalcsapatunk igazi döntőhöz méltó összecsapásban aratott 3–2-es sikert a MVFC Berettyóújfalu otthonában, így összesítésben 2–0-s előnyre tettünk szert a bajnoki címért folytatott párharcban. Csapatkapitányunk, Dróth Zoltán gólját követően Sipos Gergő talált be, majd riválisunk egalizált, Vas Ádám kapásgóljával azonban visszavettük a vezetést, melyet a mérkőzés végéig megtartottunk.

Az aranycsata első felvonásán, múlt hét csütörtökön a Haladás Sportcsarnokban arattunk 3–1-es győzelmet a Berettyóújfalu gárdája ellen, így előnnyel várhattuk a második, idegenbeli fordulót.

Címvédési célunk lebegett szemünk előtt az első másodpercektől kezdve, ennek szellemében vetettük bele magunkat a derbibe. Domináltuk a játékot, veszélyeztettünk és egyértelműen mi birtokoltuk többet a labdát. Kezdeti fölényünk után aztán belejött a meccsbe házigazdánk is, Alasztics Marcellnek résen kellett lennie, a vezetést azonban a 7. percben egy Dróth Zoltán-bombával mi szereztük meg (0-1).

A folytatásban igazi adok-kapok alakult ki, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A 10. minutumban aztán Sipos Gergő harcolt nagyot a bal oldalon, nem ismert elveszett labdát, ennek eredményeképp, miután kihámozta a játékszert két vendégjátékos közül, remekül lőtte ki a jobb alsót, kétgólosra növelte előnyünket (0–2).

A Berettyóújfalu öt a négy elleni felállással kockáztatott, ebből a figurából pedig a 13. percben Nagy Imre révén zárkóztak (1-2). Alig telt el fél perc a középkezdés után, amikor Szabó Péter lövése talált utat hálónkba, pillanatok alatt egyenlítettek a hajdúságiak (2-2). Trénerünk reagált, időt kért, ezt követően újra rendezetten érkeztünk vissza a pályára, ezt Luiggi Longo, valamint Dróth Zoltán helyzete is bizonyította.

A 16. minutumban aztán a mérkőzés egyik, ha nem a legszebb jelenete következett: Dávid Richárd hajszálpontos sarokrúgását Vas Ádám zúdította kapásból a léc alá (2-3). Érdekesség, hogy Vas Ádám ezzel a góllal a felek idei harmadik idegenbeli mérkőzésén is jegyzett találatot. Ezúttal Trencsényi János hívta magához csapatát, majd a feketemezesek megnyomták a játékrész végét, egy Matheus-lövésen kívül azonban nem volt említésre méltó momentum, így egygólos előnnyel vonultunk pihenőre.

A második félidőt is aktívan, két Henrique Diniz-helyzettel kezdtük, sokat tettünk érte, hogy növeljük vezetésünket, ám helyzet a másik oldalon is adódott: Kártik próbálta fejjel a kapuba juttatni a labdát saját testi épségét sem kímélve. Magas színvonalú mérkőzést láthattak a szurkolók, a hazaiak felszívták magukat, Dróth Zoltán lövésénél a gólvonal előtt mentettek.

A 27. percben aztán ismét vészkapus játékra váltott Trencsényi János együttese, szükségünk volt a koncentrált, jó védekezésre, valamint Alasztics Marcell bravúrjaira, de nagyszerűen álltuk a sarat. Mindeközben a faultokkal is vigyáznunk kellett, ugyanis a 32. minutumban már négy volt a nevünk mellett.

A találkozó ezen szakaszában főként kontrákból próbáltunk veszélyeztetni, Sipos Gergő löketénél a kapufa segített a hazaiakon, remek volt az iram. Bő hét perccel az összecsapás vége előtt aztán az ötödik szabálytalanságot is megítélték nekünk, innen pedig már minden szabálytalanság után kisbüntetővel jöhetett a Berettyó.

Nem sokkal később Matheus esésénél be is fújták a játékvezetők a hatodik faultunkat, Tóth Attila kisbüntetőjét azonban magabiztosan fogta Alasztics Marcell, ki sem pattant róla a labda. A hajrához közeledve egyre nagyobb nyomás nehezedett ránk, az MVFC mindent egy lapra feltéve támadott, hogy legalább hosszabbításra mentse a találkozót.

Kevesebb mint három perc volt hátra, amikor Trencsényi János ismét kikérte idejét, mi viszont egy Dávid Richárd-kapufával, valamint egy Dróth Zoltán-lövéssel jeleztük, csak a győzelem elfogadható számunkra. A hazaiak újfent emberelőnyös formációra váltottak, extázisban kellett védekeznünk, de mindig volt egy blokkoló láb, egy kisegítés, nagyot dolgozott a csapat.

Mindössze 16 másodperc volt hátra, amikor egy faultunk után újra tíz méterről próbálkozhatott a Berettyóújfalu: a labda mögé ezúttal Rafinha állt, lövése a jobb kapufa mellé ment, ezen a ponton pedig már nem maradt több kérdés: 3–2-es győzelmünknek örülhettünk a lefújás pillanatában.

Idegenbeli sikerünkkel összesítésben 2–0 a javunkra a három győzelemig tartó aranycsata állása.

A bajnoki döntő harmadik mérkőzésre június 3-án, 16 óra 15 perckor kerül sor a Haladás Sportcsarnokban, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Juanra Calvo vezetőedző: „Nagyon izgalmas meccset játszottunk, ahol fontos volt, hogy jól kezdtünk és kétgólos előnyre tettünk szert. A Berettyó viszont nem véletlenül van itt a döntőben, remek csapat, de amikor kiegyenlítettek, rögtön utána, abban a nehéz periódusban tudtunk reagálni, és Vas Ádám révén visszavettük a vezetést. Boldog vagyok, mert végig harcoltunk, és győztünk, ezzel pedig 2–0-ra vezetünk a döntőben”

FÉRFI FUTSAL NB I. BAJNOKI DÖNTŐ 2. MÉRKŐZÉS

MVFC BERETTYÓÚJFALU - HALADÁS VSE 23 (23)

BERETTYÓÚJFALU: Sándor Máté - Nagy Imre, Rábl János, Kártik Zsombor, Takács Zoltán, László Márk, Tóth Attila, Rézműves Tibor, Szabó Péter, Gál István, Szatmári Ákos, Nagy Dániel, Rafinha, Matheus

Edző: Trencsényi János

HALADÁS VSE: Alasztics Marcell - Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vas Ádám, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Henrique Diniz

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

Gólszerzők: Nagy Imre (13’) , Szabó Péter (14’) , ill. Dróth Zoltán (7’) , Sipos Gergő (10’), Vas Ádám (16’)

Sárga lapok: Matheus (4’), Luiggi Longo (5’), Dróth Zoltán (8’), Sipos Gergő (31’), Homlok Levente (40’)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. ELTE-BEAC 3
2. Futsal Veszprém 3
3. Nyírbátori SC 3
4. MVFC Berettyóújfalu 3
5. Haladás VSE 1
6. DEAC 1
7. SG Kecskeméti Futsal 1
8. Újpest FC-220VOLT 1
9. Rubeola FC 0
10. Magyar Futsal Akadémia 0
11. A Studio Nyíregyháza 0
12. Aramis SE 0
Go to top