Dróth Zoltán duplájával, valamint Sipos Gergő és Vas Ádám góljaival győztük le 4-3-ra a lengyel Rekord Bielsko Bialát a Bajnokok Ligája fő fordulójának második mérkőzésén. A játéknap esti párharcán a Luxol St. Andrews sikerével pedig biztos csoportelsők lettünk, és bejutottunk a nemzetközi sorozat elitkörébe.

Kevesebb, mint 24 órával a Luxol St. Andrews elleni összecsapás után következett az újabb erőpróba Bajnokok Ligája-főtáblás csapatunk számára. Ellenfelünk ezúttal az a hatszoros bajnok, háromszoros kupagyőztes, valamint kétszeres szuperkupa-győztes lengyel Rekord Bielsko-Biala volt, amely első mérkőzésén hozzánk hasonlóan fölényes, 7-2-es győzelmet aratott a svéd Hammarby ellen.

A találkozó elején a lengyelek birtokolták többet a labdát, különösen figyelnünk kellett a Biala átlövéseire, a 10-es számmal játszó Budniak többször is becselezte magát középre, majd tüzelt Alasztics kapujára. Mindkét csapat érezte, hogy a nagyon stabil védelemmel szemben a távoli lövések jelenthetik a megoldást, így aztán sűrűn záporoztak az életerős kísérletek. Egy lengyel szabadrúgást követően Alaszticsnak kellett a helyén lennie, majd Sipos célozta meg a jobb felső sarkot. A következő nagyobb lehetőségünk Hajmási előtt adódott, aki remek keresztlabdát kapott, lövésébe azonban az utolsó pillanatba bele tudtak lépni a zöldmezesek. Henrique Diniz ezúttal is bátran felvállalta az egy az egy elleni párharcokat, de messziről is merészen próbálkozott. A Biala villanásait remekül hárítottuk, rendre odaértünk a lövőre, vagy éppen a labdás játékosra. A 14. percben aztán kikérték idejüket a lengyelek, az eligazítás után azonban ismét nekünk voltak helyzeteink: Hajmási veszélyeztetett, majd a 17. percben Henrique Diniz labdaszerzését követően „visszaadta” a tegnapi gólpasszt Sipos Gergőnek, aki megszerezte a vezetést együttesünknek (1-0). A folytatásban észbe kapott ellenfelünk, egymás után vezették a veszélyes támadásokat, a legnagyobb lehetőségük Biel fejese volt, Alasztics azonban bravúrral kitolta a labdát a léc alól. A játékrész utolsó minutumában vezetőedzőnk is kikérte idejét, a pihenőig azonban már említésre méltó momentum nem történt, egygólos előnnyel vonultunk pihenőre.

Lendületesen kezdtük a második etapot, Hajmási pedig kétszer is közel járt hozzá, hogy megduplázza előnyünket. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a 27. percben aztán Dróth Zoltán mutatta meg zsenialitását: szokásához híven beforgatta a védőjét, majd jobbal védhetetlenül lőtt Nawrat kapujába (2-0). Felpörögtek az események, ellenfelünk nem nyugodott bele a kétgólos hátrányba, és a következő pillanatban lemaradtunk Budniakról, aki tisztán lőhetett, és 2-1-re módosította az állást. Szintén hárompontos csoportellenfelünk ezzel látótávolságba került, de a 30. percben előbb Dróth Zoltán állította vissza a kétgólos differenciát (3-1), majd nem sokkal a középkezdés után egy gólpasszt is kiosztott Vas Ádámnak (4-1). Garcia Lopez tréner rögtön időt is kért, ez pedig hatásosnak bizonyult, a 32. percben Kubik iratkozott fel a góllövők közé (4-2), a nyomást pedig ezek után öt a négy elleni játékkal fokozták. Ebből a felállásból pedig Biel érkezett jól középen és felhozta egy gólra csapatát (4-3). Juanra mester ekkor időt kért, kihasználva a lehetőséget arra, hogy felkészítse a kőkemény végjátékra a mieinket. Játékosaink egymást és magukat is tüzelve, fáradtságot nem ismerve védekeztek, csúsztak-másztak minden egyes labdáért. Ha blokkolni kellett, valaki mindig odaért, Alasztics Marcell egymás után mutatta be a bravúrokat. Riválisunk hiába próbált meg mindent, csapatunk hatalmas taktikai fegyelemmel és óriási küzdőszellemmel megőrizte egygólos előnyét, és 4-3-ra diadalmaskodott.

A csoport esti mérkőzését a svéd Hammarby, valamint a házigazda St. Andrews játszotta egymással, a szigetországiak győzelme egyben a mi csoportelsőségünket is jelentette, Európa legjobb 16 csapata között ott leszünk a Bajnokok Ligája elitkörében.

UEFA FUTSAL BAJNOKOK LIGÁJA, FŐ FORDULÓ B-ÁG, 5. CSOPORT, 1. MÉRKŐZÉS

HALADÁS VSE – REKORD BIELSKO-BIALA

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vas Ádám, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Kovács Máté, Luiggi Longo, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Leandro Rezala, Henrique Diniz

Edző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Bielsko-Biala: Bartlomiej Nawrat – Matheus Ribeiro, Artur Poplawski, Pawel Budniak, Michal Marek, Giulio Mura, Krzysztof Iwanek, Michal Kubik, Milosz Krzempek, Kamil Surmiak, Mikolaj Zastawnik, Lukasz Biel, Stefan Rakic, Sebastian Leszczak

Edző: Jesus Garcia Lopez

Gólszerzők: Sipos Gergő (17.), Dróth Zoltán 2 (27’, 30’), Vas Ádám (30’), ill. Budniak (28’), Kubik (32’), Biel (33’)

Sárga lapok: Henrique Diniz (17’), Juanra Calvo (40’), ill. Stefan Rakic (11’), Pawel Budniak (25’)

A csoport másik mérkőzésén:       

Luxol St. Andrews – Hammarby IF FF 3-2 (0-1)

Az 5. csoport jelenlegi állása:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bajnoki döntősorozat

Pos Team W
1. Haladás VSE 3
2. MVFC Berettyóújfalu 0

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 10 +25 34
2. MVFC Berettyóújfalu 10 +2 24
3. SG Kecskeméti Futsal 10 -8 15
4. Futsal Veszprém 10 -5 13
5. Aramis SE 10 -3 12
6. DEAC 10 -11 9

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 54
2. MVFC Berettyóújfalu 49
3. SG Kecskeméti Futsal 48
4. Futsal Veszprém 48
5. Aramis SE 42
6. DEAC 42
7. Újpest FC-220VOLT 28
8. A Studio Nyíregyháza 22
9. Magyar Futsal Akadémia 16
10. Nyírbátori SC 14
11. Rubeola FC 12
12. ELTE-BEAC 5
Go to top