NB I.-es futsalegyüttesünk 3-1-re győzte le a Berettyóújfalu gárdáját a Pálfi István Rendezvénycsarnokban. Hajmási Milán a 4. percben megszerezte a vezetést, védelmünk remekül hatástalanította ellenfelünk emberfölényes játékát, Vas Ádám pedig duplázott a derbin.

Igazi szuperrangadó várt bajnoki címvédő csapatunkra, a tavalyi legnagyobb riválisunkhoz utaztunk a szezon első párharcára. Zsinórban hat győzelemmel érkeztünk a találkozóra, legutóbb a szintén komoly játékerőt képviselő Kecskemét otthonából hoztuk haza a 3 pontot, míg a hajdúságiak az elmúlt hat fordulóban négy siker mellett egyszer játszottak döntetlent, egyszer pedig vereséget szenvedtek, éppen az hirös városiaktól.

Remekül kezdtük a találkozót, nem hagytuk levegőhöz jutni ellenfelünket, akik csupán másodpercekig tudták birtokolni a labdát. Brazil légiósunk, Luiggi Longo is nagy elánnal játszott: ígéretes helyről harcolt ki szabadrúgást, de remek egy az egy elleni megmozdulásaival, lövéseivel is folyamatos veszélyt jelentett a hazai kapura. A játék szinte teljes mértékben a pirosmezesek térfelén zajlott, csupán idő kérdése volt, hogy mikor szerezzük meg a vezető találatot. A lehetőségeink is megvoltak, Dróth Zoltán és Hajmási Milán is közel járt a gólszerzéshez, utóbbi végül az 4. percben be is köszönt: Dávid Richárd szerzett labdát a félpályánál, majd Hajmási remek lövéssel vette be Mezei kapuját (0-1). Nem lassítottunk, magasan letámadtunk, labdavesztés után nagyon gyorsan visszaszereztük a játékszert, megfojtottuk a Berettyó játékát. Trencsényi János együttese a bekapott gól után nem hezitált, és öt a négy elleni játékra váltott. Ennek eredményeként labdabirtoklási fölényünk valamelyest csökkent, de védelmünk betonbiztosan állta a sarat. Támadásban sem vettünk vissza a tempóból, sokat tettünk azért, hogy növeljük vezetésünket, de végül a szünetig nem értek újabb góllá helyzeteink. A játék képéről sokat elárul, hogy Alasztics Marcellnek első védését a játékrész hajrájában kellett bemutatnia egy gyors ellentámadást követően, végül az egygólos előnnyel vonultunk pihenőre.  

A szünet után már egy más Berettyóújfalu ment fel a pályára, határozottabban játszottak, Alaszticsnak pedig rögtön bravúrt kellett bemutatnia. A házigazda feltolt védekezéssel próbált megzavarni minket, és megpróbálta megakadályozni labdakihozatalainkat, valamint továbbra is folytatták az öt a négy elleni játékot. A mieink azonban nagyon szervezetten védekezték ki ezeket a szituációkat, sőt Hajmási Milán üres kapus gurítása a kapufát találta el, könnyen megduplázhattuk volna előnyünket. A Mezei-VILL nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de a védelem, valamint Alasztics Marcell továbbra is remekül állt a lábán. A 33. percben aztán ismét csapatunk örülhetett, Dróth Zoltán tökéletes lekészítése után Vas Ádám lőtte ki a bal alsó sarkot (0-2). Ellenfelünk nem adta fel, továbbra is vészkapussal játszott, Tóth Attila révén pedig sikerült is szépíteniük (1-2). Igazi adok-kapok alakult ki: mi a mérkőzés lezárásáért, a házigazda az egyenlítésért ment előre. Ebből végül mi jöttünk ki jobban, a 38. percben Luiggi Longo szemkápráztató mozdulatsor után találta meg tökéletesen válogatott kiválóságunkat, Vas Ádám pedig nem hibázott (1-3). Ezzel ki is alakult az erőpróba végeredménye, együttesünk ezzel a győzelemmel nyolc fordulót követően öt ponttal vezeti a tabellát. Következő mérkőzésünket újra hazai környezetben vívjuk, október 21-én, csütörtökön 18 óra 30 perckor a TFSE-BeStrong érkezik a Haladás Sportcsarnokba.

Juanra Calvo, vezetőedző: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, talán több gólt is tudtunk volna szerezni az első félidőben. Nem így alakult, a második játékrészben a feljavuló Berettyó szorosabbá tudta tenni a meccset, de összességében nagyon jól játszottunk és megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Gratulálok a csapatnak”

FÉRFI FUTSAL NB I. 8. FORDULÓ

MVFC BERETTYÓÚJFALU – HALADÁS VSE 1-3 (0-1)

Berettyóújfalu: Mezei Dávid – Horváth Norbert, Rézműves Tibor, Rábl János, Takács Zoltán, Sándor Máté, Daróczi Dávid, Sipos Robin, Tóth Attila, Szabó Péter, Kártik Zsombor, Szatmári Ákos, Nagy Dániel

Vezetőedző: Trencsényi János

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Kovács Máté, Luiggi Longo, Dróth Zoltán, Henrique Diniz, Gyimesi Máté, Szalmás Zoltán, Hajmási Milán, Sipos Gergő, Dávid Richárd, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Vas Ádám

Edző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerzők: Tóth Attila (35’), ill. Hajmási Milán (4’), Vas Ádám 2 (33’, 38’)

Sárga lapok: Vas Ádám (26’), Dróth Zoltán (27’), Kovács Máté (40’)

Fotó: Dénes Balázs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Go to top