Idén is egyhetes táborozással ért véget hivatalosan a szezon utánpótláskorú futsalosaink számára. A játékos edzések mellett színes programokkal tették edzőink felejthetetlen élménnyé a gyermekeknek az év legkalandosabb Halis hetét. 

Ha nyár, akkor vakáció! Aki pedig a tanulás mellett versenyszerűen sportol is, azokra az idényt lezáró legjobb hangulatú hét is vár ebben az időszakban. Ifjú futsalosaink számára is eseménydúsan teltek a tábori napok, ahol a főszerep minden edzésen, programon a játéké és a nevetésé volt. Korosztályos csapataink a közös tréningek mellett jártak a Kalandvárosban, moziztak, bowlingoztak, strandoltak, valamint játékkonzolos napon is összemérték tudásukat. A közös élmények után jön a jól megérdemelt pihenés, augusztusban pedig újult erővel kezdhetik meg a gyermekek a felkészülést a következő szezonra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. ELTE-BEAC 3
2. Futsal Veszprém 3
3. MVFC Berettyóújfalu 3
4. Nyírbátori SC 3
5. DEAC 1
6. SG Kecskeméti Futsal 1
7. Újpest FC-220VOLT 1
8. Haladás VSE 1
9. Magyar Futsal Akadémia 0
10. Rubeola FC 0
11. A Studio Nyíregyháza 0
12. Aramis SE 0
Go to top