Három nap leforgása alatt a második idegenbeli mérkőzésükön léptek pályára fiatal futsalosaink. U20-as együttesünk 4-1-re győzték le a Hidegkút csapatát, míg U17-eseink az első játékrészben hatgólos előnyt adtak a házigazdáknak, és végül 7-1-re alulmaradtak fővárosi ellenfelükkel szemben.

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-20 NYUGATI CSOPORT 24. FORDULÓ

HIDEGKÚTI SC – HALADÁS VSE 1-4 (0-3)

HIDEGKÚTI SC: Alvári Botond – Walker Benjamin, Szabó Gergely, Tégla Zsolt, Bíró Botond, Pásztor Szabolcs, Kárpáti Máté, Szoboszlai Szilveszter

Edző: Somogyi Gábor

HALADÁS VSE: Horváth Bendegúz – Horváth Zénó, Kiss Patrik, Kárász Noel, Vincze Bálint, Soronics Gergő, Knizs Olivér, Sodics Ádám

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Alvári Botond (35’), ill., Kiss Patrik (4’), Vincze Bálint (12’), Knizs Olivér 2 (14’, 39’)

Sziffer András edző: „Három nap alatt játszottunk két mérkőzést. Az Újpest elleni döntetlen után ma magabiztos játékkal sikerült nyernünk. Az első félidőben az történt a pályán, amit elterveztünk: ráerőltettük akaratunkat az ellenfélre, ami labdabirtoklásban, helyzetekben, és ami a legfontosabb, hogy gólokban is megmutatkozott, így megérdemelten mehettünk háromgólos előnnyel a szünetre. A második játékrészben próbáltak nyomást helyezni ránk, emberfölényes játékkal is kísérleteztek a hazaiak, de ebből nem igazán voltak veszélyesek, mi viszont többször is ajtó-ablak helyzeteket alakítottunk ki, amelyeket sajnos elszórakoztunk. A 35. percben a Hidegkút első góljánál felsejlett az utolsó mérkőzésünk forgatókönyve, amikor is a hazai csapat négy-nullás hátrányból döntetlenre hozta a találkozót. Szerencsére most másként alakult, mert sokkal koncentráltabbak voltunk, jól védekeztünk emberhátrányban, sőt az utolsó percben megszereztük a negyedik találatunkat is, amellyel végleg eldőlt a mérkőzés kimenetele. Nagy kérdés volt a mérkőzés előtt, hogy a több hiányzó, és a két nappal korábban lejátszott mérkőzés miatt milyen teljesítményre leszünk képesek, de így utólag felesleges volt az aggodalom, mert az egész mérkőzésen jól védekeztünk, remekül támadtunk és egy percig sem volt kérdés, hogy ki nyeri a találkozót. Gratulálok a csapat minden játékosának a remek teljesítményéhez”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-17 NYUGATI CSOPORT 24. FORDULÓ

HIDEGKÚTI SC – HALADÁS VSE 7-1 (6-1)

HIDEGKÚTI SC: Tófalvi Gergely – Schilling Bertalan, Szoboszlai Bálint, Bíró Barnabás, Törő Botond, Horváth Patrik, Vigh László, Urbán Szabolcs, Yeomans Patrik, Fazekas Márton

Edző: Somogyi Gábor

HALADÁS VSE: Győrfy Balázs – Novák Dániel, Pintér Rafael, Szalóki-Varsányi Bendegúz, Böröcz Marcell, Varga Bence, Ujhelyi Barna, Baumgartner Bence, Nagy Barnabás, Kiss Márton, Horváth Dominik, Rosta Dániel

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Törő Botond 2 (2’, 4’), Schilling Bertalan (16’), Szoboszlai Bálint 3 (16’, 16’, 40’), Horváth Patrik (19’) ill., Novák Dániel (21’)

Sziffer András edző: „A mérkőzésre két meghatározó játékosunk nélkül léptünk pályára, viszont mindenki másra számíthattam, ami abból a szempontból jó volt, hogy mindenki játéklehetőséget kapott, ugyanakkor az eredményre rányomta a bélyegét. Sajnos nem tudtuk azt a teljesítményt hozni, amire képesek vagyunk, rengeteg hibával játszottunk az első félidőben, gyermeteg megoldásaink voltak, emellett nagyon sok rossz döntés jellemezte a játékunkat, amit a fizikálisan erősebb, és jóval kevesebbet hibázó hazaiak ki is használtak. A második félidőre megembereltük magunkat, rögtön góllal kezdtünk, ami nagy lendületet adott a csapatunknak, sokkal többet kezdeményeztünk, a mi akaratunk érvényesült, és ez helyzetekben is megmutatkozott, de további találatot már nem sikerült elérnünk. Két ellentétes játékrészt produkáltunk, az elsőben egy hibát hibára halmozó játékot láttam, majd a másodikban egészen más arcát mutatta csapatunk: harcosan játszottunk, helyzeteket teremtettünk, így a második félidőt döntetlenre tudtuk hozni. Az első 20 percben mutatott játék alapján megérdemelten nyert a vendéglátónk, mi pedig csak sajnálhatjuk, hogy egy félidő előnyt adtunk a Hidegkútnak

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top