U17-es futsalosaink gyenge védekezését magabiztosan használta ki a 5 Stars SE, és 12-1-re múlta felül fiataljainkat a Haladás Sportkomplexumban. Az U20-as találkozó elmaradt, mert a fővárosi csapat nem jött el a mérkőzésre.

Sziffer András edző: „A tabella harmadik helyén álló vendégeink ellen az első félidőben még tartottuk magunkat, volt jó néhány nagy lehetőségünk, amelyek sajnos kimaradtak, a védekezésünk pedig már ekkor is hagyott kívánni valót maga után. A második játékrészben sem változott a párharc képe, próbáltunk lépést tartani ellenfelünkkel, de a nagyobb tudás a játék minden elemében megmutatkozott a javukra, ami egyoldalúvá tette a mérkőzést. A vendégcsapat megérdemelten nyerte meg ilyen mértékben a találkozót a kevés ellenállást tanúsító együttesünk ellen. Az eredmény hűen tükrözi a két csapat közti tudásbéli különbséget. Elsősorban a védekezésben kell nagyon sokat fejlődnünk, mert amíg az nincsen rendben, addig nem sok jóra számíthatunk a következő találkozókon”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-17 NYUGATI CSOPORT 22. FORDULÓ

HALADÁS VSE – 5 STARS SE 1-12 (0-4)

HALADÁS VSE: Győrfy Balázs – Körmendy Gábor, Novák Dániel, Böröcz Marcell, Szalóki-Varsányi Bendegúz, Rosta Dániel, Ujhelyi Barna, Baumgartner Bence, Horváth Dominik, Varga Bence, Nagy Barnabás

Edző: Sziffer András

5 STARS SE: Juhász Jenő – Molnár Adrián, Kovács Máté, Nikolics Balázs, Katona Levente, Loboda Lőrinc

Edző: Kajdy György

Gólszerzők: Varga Bence (40’) ill., Katona Levente 7 (4’, 9’, 13’, 35’, 36’, 38’, 39’) Nikolics Balázs (20’), Kovács Máté (21’), Molnár Adrián 2 (27’, 31’), Loboda Lőrinc (38’)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Go to top