Erősen hiányos U20-as együttesünk 7-7-es döntetlent játszott az élvonalbeli játékosokkal kiegészített címvédő fővárosiak ellen. A szintén kevés létszámmal játszó U17-eseink pedig nagy küzdelemben maradtak alul, és szenvedtek 6-1-es vereséget a TFSE ellen. Előbbi mérkőzésen Kárász Noel, Puhr Bálint és Horváth Zénó is duplázni tudott, rajtuk kívül Horváth Félix talált még be, U17-eseink találatát Böröcz Marcell szerezte.

U20-as csapatunk a tavalyi bajnokságot toronymagasan megnyerő TFSE-BeStrong otthonába látogatott. A hazaiaknál két visszajátszó is volt az NB I.-es keretből, míg nálunk többen is voltak, akik a másnapi NB II-es mérkőzésre készültek, így nem utaztak el a csapattal. Ebben a felállásban nézett egymással farkasszemet a két gárda, a találkozó pedig már az elejétől fogva igencsak lüktetőre sikeredett. A vezetést a mieink szerezték meg, méghozzá Kárász Noel révén a 9. percben (0-1), majd nem sokkal később érkezett rá a fővárosiak válasza (1-1). Csapatunkat nem fogta meg a gyors egyenlítés, rá tudtak tenni még egy lapáttal a szünet előtt: előbb Horváth Zénó talált be (1-2), majd Puhr Bálint is eredményes volt (1-3), de még a budapestiek is tudtak a félidőt jelző sípszó előtt egy gólt szerezni, így 2-3 állt az eredményjelzőn a pihenőkor. Az első játékrészt Puhr Bálint gólja zárta a mi szempontunkból, a második etapot pedig az ő találata nyitotta, ezzel pedig már kétgólos volt az előnyünk (2-4). Ezt követően aztán igazi gólpárbaj alakult ki, Sóvári Benedek találatára Horváth Félix tudott felelni, a 28. percben 3-5-re vezettünk. Igazi nyílt sisakos küzdelem kerekedett a pályán, helyzetek itt, helyzetek ott, ebből pedig a hazaiak jöttek ki jobban: két perc alatt egyenlíteni tudtak (5-5), majd nem sokkal később két újabb gyors góllal már náluk volt a vezetés (7-5). A végjátékban átálltunk öt a négy elleni játékra, ennek pedig egyenlítés lett a gyümölcse: Kárász Noel és Horváth Zénó is duplázni tudott, ezzel pedig kialakult a 7-7-es végeredmény.

Sziffer András, vezetőedző: „Úgy gondolom, hogy remekül helyt álltunk a bombaerős hazaiak ellen, nem feltett kezekkel mentünk fel a pályára az NB I.-es játékosokkal felálló TFSE ellen. Mindenkinek gratulálok a csapatomból a remek teljesítményéhez”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-20 NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ

TFSE-BESTRONG – HALADÁS VSE 7-7 (2-3)

Haladás VSE: Soronics Gergő – Kovács Máté, Horváth Zénó, Puhr Bálint, Horváth Félix, Kárász Noel, Lökkö Gergő, Francsics Flórián

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Kárász Noel 2 (9’, 38’), Horváth Zénó 2 (15’, 39’), Puhr Bálint 2 (18’, 23’), Horváth Félix (28’)

 

Nyolc fős U17-es keretünk jól kezdte a mérkőzést a főként kontrákra berendezkedő házigazda ellen, szép támadásokat vezettünk, megvoltak a lehetőségeink, a vezetést azonban egy megpattanó lövésből a 7. percben a TFSE szerezte meg (1-0). A folytatásban is hasonló mederben folyt a mérkőzés: mi próbáltunk játszani, de nem találtunk fogást a hazaiak védelmén, majd egy hosszú indítást követően tovább növelték előnyüket (2-0). Az utolsó percekben egy rossz csere, valamint egy második fault után kettős emberhátrányba kerültünk, de remek védekezésünknek köszönhetően a szünetig kihúztuk újabb kapott gól nélkül. Nem úgy a fordulás után, amikor még továbbra is emberhátrányban kellett játszanunk, a vendéglátók pedig a félidő első percében megszerezték harmadik találatukat (3-0). Öt játékossal is nagy küzdőszellemről tettünk tanúbizonyságot, Böröcz Marcell révén pedig sikerült szépítenünk is (3-1), egy minutummal később viszont visszaállt a háromgólos különbség (4-1). Csapatunk ereje érezhetően fogyott, ennek ellenére mentünk előre, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A fáradság pedig a visszarendeződésekben is megmutatkozott, ennek köszönhetően az utolsó két percben a TFSE kétszer is betalált, beállítva ezzel a 6-1-es végeredményt.

Sziffer András, vezetőedző: „Gratulálok a csapatomnak a csupaszív játékához, mert az egy cserével lejátszott második félidőben is megvoltak a helyzeteink. Tanulnunk kell a hibáinkból, és akkor az ehhez hasonló mérkőzéseket meg fogjuk tudni nyerni”

FIÚ FUTSAL I. OSZTÁLY U-17 NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ

TFSE-BESTRONG – HALADÁS VSE 6-1 (2-0)

Haladás VSE: Győrfy Balázs – Körmendy Gábor, Novák Dániel, Vajda Dávid, Szár Gábor, Szalóki-Varsányi Bendegúz, Böröcz Marcell, Grabarics Levente

Edző: Sziffer András

Gólszerző: Böröcz Marcell (29’)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bajnoki döntősorozat

Pos Team W
1. Haladás VSE 3
2. MVFC Berettyóújfalu 0

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 10 +25 34
2. MVFC Berettyóújfalu 10 +2 24
3. SG Kecskeméti Futsal 10 -8 15
4. Futsal Veszprém 10 -5 13
5. Aramis SE 10 -3 12
6. DEAC 10 -11 9

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 54
2. MVFC Berettyóújfalu 49
3. SG Kecskeméti Futsal 48
4. Futsal Veszprém 48
5. Aramis SE 42
6. DEAC 42
7. Újpest FC-220VOLT 28
8. A Studio Nyíregyháza 22
9. Magyar Futsal Akadémia 16
10. Nyírbátori SC 14
11. Rubeola FC 12
12. ELTE-BEAC 5
Go to top