Másodosztályú futsalcsapatunk hősies csatában 6–5-re győzte le hazai pályán a második helyen állomásozó UTE gárdáját, életben tartva a dobogós helyezésünket két fordulóval a bajnokság vége előtt. A Haladás Sportkomplexumban Vincze Bálint duplával, míg Volner Bence, Knizs Olivér, Vidák Balázs, és Sodics Ádám is egy-egy találattal vette ki részét sikerünkből.

NB II.-es futsalosaink hatalmas csatában győzték le hazai pályán is az UTE együttesét, ezzel pedig egy pontra közelítették meg a dobogós helyet a bajnokságban.

Sziffer András vezetőedző: „Az UTE az elsőségért csatázik a másodosztályú bajnokságban, ennek megfelelően kezdték a mérkőzést, és alig telt el két perc, amikor egy eladott labdából megszerezték a vezetést (0-1). Nem sokáig örülhettek a vezető találatnak, mert Volner Bence egyéni szólóját követően még ugyanebben a percben egalizáltunk (1-1). A folytatásban kiegyenlített volt a játék, mindkét csapat kereste a fogást a másikon, majd a 10. minutumban szögletből betalált, és ismét előnybe került a fővárosi együttes (1-2). Nem vettünk vissza a tempóból, és a 16. percben Vincze Bálint révén ismét egyenlítettünk, ami egyben a félidei eredményt is jelentette (2-2). Ahogy az első, úgy a második félidő is gyors gólváltással kezdődött, először a vendégek voltak eredményesek a 22. percben (2-3), majd röviddel ezután mi vettük be kapujukat: Knizs Olivér élményszámba menő szabadrúgásgóljával (3-3). Lendületben maradtunk, és három minutum elteltével már nálunk volt a vezetés, Vidák Balázs talált be (4-3). Nagy küzdelem folyt a pályán, a 31. percbe az UTE volt ismét eredményes (4-4), erre viszont a következő két minutumban két válaszunk is volt, Sodics Ádám köszönt be, majd Vincze Bálint duplázott, kétgólos előnyre tettünk szert (6-4).  A folytatásban minden eszközt bevetett riválisunk, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, ebben az időszakban nem a játék “szépsége” dominált, és a 35. percben egy pillanatnyi kihagyásunkat kihasználva ismét egy gólra zárkózott az UTE (6-5). Az utolsó percekben a kapusukat mezőnyjátékosra cserélő, emberfölénybe játszó ellenfelünk beszorított minket, de középkezdést már nem kellett elvégeznie a feleknek, és egy izgalmas párharcot követően csapatunk ünnepelhette a győzelmet. Izgalmas és fordulatos mérkőzésen sikerült a felső-házban másodszor is legyőznünk a feljutásra esélyes UTE csapatát. Gratulálok a játékosoknak, mert nagyot küzdöttek, igaz a játék hagyott némi kívánnivalót maga után, de a minimális győzelmünk így is megérdemelt”

A felső-házi rájátszás 9. fordulójában igazi rangadó vár csapatunkra, a mindössze egy ponttal előttünk álló ELTE-BEAC gárdáját fogadjuk május 27-én, 19 óra 30 perckor a Haladás Sportkomplexumban.

FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT FELSŐ-HÁZ 8. FORDULÓ

HALADÁS VSE II. – UTE 6-5 (2-2)

HALADÁS VSE II.: Alasztics Marcell – Knizs Olivér, Kiss Patrik, Volner Bence, Vidák Balázs, Soronics Gergő, Kárász Noel, Dobány Patrick, Dobos Dávid, Vincze Bálint, Sodics Ádám

Vezetőedző: Sziffer András

UTE: Oswald Dániel – Milavecz Kevin, Szűcs Attila, Kocsi Henrik, Czerman Márk, Gyarmati Balázs, Ilyés Róbert, Kavalecz Márk, Mészáros Tibor, Czéh Márton

Gólszerzők: Volner Bence (2’), Vincze Bálint 2 (16’, 33’), Knizs Olivér (23’), Vidák Balázs (25’), Sodics Ádám (32’) ill. Kocsi Henrik (2’), Czéh Márton (10’), Czerman Márk (22’), Szűcs Attila 2 (31’, 35’)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. ELTE-BEAC 3
2. Futsal Veszprém 3
3. Nyírbátori SC 3
4. MVFC Berettyóújfalu 3
5. Haladás VSE 1
6. DEAC 1
7. SG Kecskeméti Futsal 1
8. Újpest FC-220VOLT 1
9. Rubeola FC 0
10. Magyar Futsal Akadémia 0
11. A Studio Nyíregyháza 0
12. Aramis SE 0
Go to top