Másodosztályú futsalosaink 5–2-re győzték le a REAC Sportiskola együttesét a Haladás Sportkomplexumban. A párharc fővárosi találattal indult, de még a szünet előtt fordítani tudtunk Kárász Noel és Knizs Olivér révén, majd a második játékrészben Dobos Dávid talált be először, végül Kiss Patrik duplájával alakult ki a végeredmény.

NB II.-es futsalcsapatunk a REAC Sportiskola gárdáját fogadta a nyugati csoport felső-házának 6. fordulójában.

Sziffer András vezetőedző: „A felső-ház második körében a REAC csapatát fogadtuk, akik ellen már egyszer egy szoros alapszakaszban elért győzelemmel sikerült itthon tartanunk a három pontot, most is a győzelem reményében léptünk pályára. Az első félidőben álmosan és enerváltan játszottunk, az ellenfél első valamirevaló helyzeténél elméláztunk, amit ki is használtak, így a 4. percben megszerezték a vezetést (0-1). Sajnos a bekapott gól sem pörgette fel csapatunkat, lassan szőttük a támadásainkat, amikor pedig helyzetbe kerültünk, akkor a koncentráció hiányzott. A játékrész hajrájára pörögtek fel csak az események, és az utolsó két minutumban megfordítottuk az eredményt Kárász Noel és Knizs Olivér révén (2-1). A hátralévő rövid időben már nem esett több találat, így maradt az egygólos előnyünk a szünetre. A második félidőben megpróbált letámadni minket a REAC, így egy hajtós, küzdelmes összecsapás alakult ki. A 25. percben egy, a saját térfélen való labdaszerzést követően Dobos Dávid vezette végig a labdát az ellenfél térfelén, majd egy pontos lövéssel növelte vezetésünket (3-1). A folytatásban a fővárosi csapat nagyobb sebességre kapcsolt, ennek a 29. minutumban meg is lett az eredménye (3-2), ismét nyílt lett a találkozó. Sok kemény párharc jellemezte az utolsó tíz percet, sőt a megszokott öt a négy elleni játékkal is próbálkozott riválisunk, de nem találtak fogást rajtunk, ellenben Kiss Patrik két ízben is bevette kapujukat, és a második etapban feljavult játékunknak köszönhetően megérdemelten nyertünk magabiztosan (5-2). Kár, hogy az eredményes játék nem párosult jó játékkal, ettől függetlenül jár a gratuláció a játékosoknak, mert egy komoly játékerőt képviselő együttes ellen sikerült a három pontot itthon tartani”

A rájátszás 7. fordulójában május 16-án, 19 óra 30 perckor a Magyar Futsal Akadémia ellen lépünk pályára az érdi Treff Sportcsarnokban.

FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT FELSŐ-HÁZ 6. FORDULÓ

HALADÁS VSE II. – REAC SPORTISKOLA SE 5-2 (2-1)

HALADÁS VSE II.: Horváth Bendegúz – Knizs Olivér, Kiss Patrik, Volner Bence, Vidák Balázs, Soronics Gergő, Kovács Máté, Kárász Noel, Horváth Zénó, Dobos Dávid, Horváth Félix, Puhr Bálint, Sodics Ádám    

Vezetőedző: Sziffer András

REAC SPORTISKOLA SE: Tusor Dominik – Sztojanovits Zoltán, Kiss Tamás, Kollár Zsolt, Hegyi Péter, Lückl Levente, Czakó Gergő

Gólszerzők: Kárász Noel (19’), Knizs Olivér (20’), Dobos Dávid (25’), Kiss Patrik 2 (35’, 40’), ill. Sztojanovits Zoltán (4’), Kiss Tamás (29’),

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bajnoki döntősorozat

Pos Team W
1. Haladás VSE 3
2. MVFC Berettyóújfalu 0

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 10 +25 34
2. MVFC Berettyóújfalu 10 +2 24
3. SG Kecskeméti Futsal 10 -8 15
4. Futsal Veszprém 10 -5 13
5. Aramis SE 10 -3 12
6. DEAC 10 -11 9

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 54
2. MVFC Berettyóújfalu 49
3. SG Kecskeméti Futsal 48
4. Futsal Veszprém 48
5. Aramis SE 42
6. DEAC 42
7. Újpest FC-220VOLT 28
8. A Studio Nyíregyháza 22
9. Magyar Futsal Akadémia 16
10. Nyírbátori SC 14
11. Rubeola FC 12
12. ELTE-BEAC 5
Go to top