NB II.-es futsalcsapatunk 3–3-as döntetlen játszott a Haladás Sportcsarnokban felső-házi közvetlen riválisával, a Tihanyi FC gárdájával. Az első félidőben Kiss Patrik találata ellenében két vendéggól esett, a második játékrész Volner Bence bombájával indult, amelyre rögtön érkezett válasz, majd Horváth Bendegúz büntetőt hárított, az utolsó percben pedig Dobos Dávid révén harmadszor is egyenlítettünk.

Másodosztályú futsalcsapatunk az azonos pontszámmal rendelkező Tihanyi FC együttesét fogadta a Haladás Sportkomplexumban a nyugati csoport felső-házának 5. fordulójában.

Sziffer András vezetőedző: „Ahogy nekünk is, a Tihanynak is a dobogós hely a célja, ennek megfelelően kezdődött az első félidő, mindkét csapat határozottan és keményen védekezett, így igazán nagy helyzet kevés adódott. Majd a 12. percben a vendégeink megszerezték a vezetést, egy hatoson belüli visszapasszt követő lövéssel (0-1). A folytatásban többször is 5 a 4 elleni játékot alkalmaztunk, amiből a 17. percben sikerült is egyenlítenünk, Kiss Patrik egy remek lefordulást követően vette be ellenfelünk kapuját (1-1). Sajnos a játékrész vége a Tihanyé volt, mert egy szabadrúgást követően a labda visszapattant az éppen berobbanó vendégtámadó elé, aki nem hibázta el a ziccert, így egygólos hátránnyal vonultunk pihenőre (1-2). A fordulás után is magas hőfokon folyt a játék, nagy helyzeteket alakítottunk ki, de sajnos ezek kimaradtak, ugyanakkor riválisunk is mindent megtett, hogy növelje az előnyét, de a félidő derekáig nem változott az állás. Majd a 31. percben Volner Bence szépségdíjas találatával másodszor egyenlítettünk (2-2). Nem örülhettünk sokáig, egy minutummal később egy egyéni hibánkat kihasználva vette vissza a vezetést a vendégcsapat (2-3). A bekapott gól ellenére nem törtünk össze, továbbra is nyílt volt a találkozó. A hajrához közeledve a mérkőzéslabda a vendégek előtt volt, egy hatoson belüli kezezés után büntetőhöz jutottak, ám kapusunk, Horváth Bendegúz bravúrral hárította, fenntartva esélyünket a pontszerzésre. Az utolsó percekben végig vészkapus figurával támadtunk, ezekből több nagy lehetőségünk is volt, végül a 39. percben gól is született belőle Dobos Dávid révén (3-3). A hátralévő rövid időben említésre méltó esemény már nem történt, így pontosztozkodással ért véget a párharc. Csaptunk ismét bizonyította, hogy jó úton jár, habár a győzelem elmaradt, de a mutatott játék, akarat, küzdeni tudás mindenképpen dicséretet érdemel. Főleg annak tudatában, hogy az ellenfél keretében volt NB I.-es játékosok is szerepeltek. A játék képe és a helyzetek alapján igazságos eredmény született”

A rájátszás 6. fordulójában május 9-én, 19 óra 30 perckor a REAC Sportiskola SE csapatát fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.

FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT FELSŐ-HÁZ 5. FORDULÓ

HALADÁS VSE II. – TIHANYI FC 3-3 (1-2)

HALADÁS VSE II.: Horváth Bendegúz – Kiss Patrik, Fehér Dániel, Papp Zsombor, Vidák Balázs, Soronics Gergő, Kovács Máté, Dobány Patrick, Dobos Dávid, Vincze Bálint, Volner Bence, Horváth Félix, Sodics Ádám

Vezetőedző: Sziffer András

TIHANYI FC: Schmidmajer Ádám – Körösi Péter, Csernay Dávid, Bocsev Balázs, Horváth Botond, Pap Kristóf, Hoffer Dávid, Dévényi Márk, László Gábor, Szücs Máté, Tar Tamás

Vezetőedző: Dunai András

Gólszerzők: Kiss Patrik (17’), Volner Bence (31’), Dobos Dávid (39’), ill. Körösi Péter 2 (12’, 31’), Tar Tamás (19’)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Go to top