Fotó: Horváth Dániel

Futsalszakágunk első alkalommal rendezi meg a Haladás Futsal Kupát a Szombathely és környéki iskolák 3. és 4. osztályos diákjai számára. A torna első fordulójának első és második helyezett csapata már biztos résztvevője az áprilisi négyes döntőnek.

Fotó: Horváth Dániel

Szombathelyen nagy népszerűségnek örvend a futsal, egyesületünk utánpótlás-bázisának létszáma folyamatosan nő, élvonalbeli csapatunk pedig évről-évre történelmet ír. Szakágvezetőnk, Pálmay Tamás elérkezettnek látta az időt arra, hogy lehetőséget biztosítsunk még több gyermek számára a sportág versenyrendszerébe való bekapcsolódásra, ezt a döntést pedig saját élményeik alapján hozhassák meg.

Fotó: Horváth Dániel

A Haladás Futsal Kupa a szombathelyi általános iskolák 3. és 4. osztályos diákjait szólította meg, és az első alkalommal megrendezésre kerülő eseményre 11 intézményből összesen 12 csapat nevezett. A 140 nebuló két fordulóban méri össze tudását, az egyes játéknapokon 6-6 csapat verseng, a fordulók első két helyezettje pedig majd a négyes döntőben szállhat harcba a Haladás Kupáért.

Fotó: Horváth Dániel

Címvédő futsalcsapatunk játékosait is nagy örömmel töltötte el, hogy ilyen népes számú gyereksereg gyűlt össze a Haladás-csarnokban, nem volt kérdés számukra, hogy aktív szerepet vállalnak az eseményen. Dróth Zoltán, Alasztics Marcell, Hajmási Milán, Gyimesi Máté és Nagy Kevin is sípot ragadtak, és játékvezetői szerepkörben biztosították a mérkőzések sportszerűségét. Vas Ádám ezúttal műsorközlőként irányított és gondoskodott a remek hangulatról, míg a zenéért Sipos Gergő felelt. Természetesen utánpótlásunk edzői, Sziffer András, Vidák Balázs és Jáger Sándor is tevékeny részesei voltak az eseménynek, és persze játékos-megfigyelőként is szemlélték az eseményeket.

Fotó: Horváth Dániel

A gyermekek az élmény emlékére egy egyedi tervezésű, a torna logójával ellátott pólót kaptak ajándékba, melyet a SPORT36-ZEUS Kft. biztosított; a csapatok egy oklevelet tehetnek ki az osztálytermekbe, a legnagyobb elánnal futsalozó nebulók pedig egy különdíjjal is gazdagabbak lettek.

Fotó: Horváth Dániel

A Haladás Futsal Kupa március 8-ai, első fordulójában a Zrínyi Ilona Általános Iskola 2-es számú csapata és a Gothard Jenő Általános Iskola együttese végzett az élen, így ők várják riválisaikat a négyes döntőbe.

1. Haladás Futsal Kupa résztvevő iskolái:

- ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

- Gothard Jenő Általános Iskola

- Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola

- Zrínyi Ilona Általános Iskola

- Oladi Általános Iskola

- Apáczai Csere János Általános Iskola

- Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

- Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

- Paragvári Utcai Általános Iskola

- Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

- Dési Huber István Általános Iskola

Fotó: Horváth Dániel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Go to top