Ismét egy már-már megnyertnek tűnő mérkőzést veszített el a Haladás VSE NB I.-es női röplabdacsapata. A mieink ezúttal 2–1-es vezetés után kaptak ki hazai környezetben 3–2-re a Szeged együttesétől.

A Kecskemét elleni csalódást keltő vereség után a Szeged ellen is határozottan jól kezdték a mérkőzést dr. Mucsi Péter tanítványai, akik Tóth Bíborka hatékony nyitásaira alapozva gyorsan elléptek 6–1-re. Nem sokkal később pedig már 11–4-re mentek a mieink. Ez a komoly előny pedig a szett végéig ki is tartott: 25–17-el szereztünk 1–0-s vezetést.

A második felvonás viszont nem indult jól: vezetőedzőnknek 4–7-es állásnál már időt is kellett kérnie. Talán ennek is volt köszönhető, hogy 12–12-nél beértük a Tisza-partiakat. Sajnos ezt követően viszont már minden a vendégek szája íze szerint alakult: 25–20-ra nyerték meg a játszmát, és 1–1-re alakították az állást.

A harmadik etap ugyan picit nehézkesen indult a számunkra, de 6–6 után magunkra találtunk, és Kovács Anna „szőnyegbombázásának” is köszönhetően 14–8-ra húztunk el. A folytatásban pedig kétség sem férhetett hozzá, hogy miénk lesz a szett: 25–20-al kerültünk 2–1-es előnybe.

A negyedik játszma – akárcsak a Kecskemét ellen – ismét a felejthető kategóriába tartozott. A vendégek simán nyerték 25–14-re és ezzel egalizáltak is (2–2).

A mindent eldöntő ötödik szett a várt gigászi csatát hozta: az elején ugyan elléptek a szegediek 5–1-re, de a folytatásban már fej fej mellett haladtak a küzdő felek. Aztán 13–13 után a Tisza-partiaknak sikerült zsinórban két pontot szerezniük, így a játszmát 15–13-ra, míg a mérkőzést 3–2-re nyerték meg.

Dr. Mucsi Péter vezetőedző: "Nagyon fiatal csapat vagyunk, és még meg kell tanulnunk, hogyan kell az ilyen meccseket megnyerni. Jelenleg hiányzik az a vezéregyéniség, aki a döntő pillanatokban felvállalja a felelősséget. Ezen mindenképp változtatnunk kell, és nagyobb önbizalommal kell pályára lépnünk. Most azt látom, hogy sokszor remegnek a kezek, mert félünk a hibától. Pedig amikor bátran, felszabadultan játszunk, akkor igazán szép röplabdát mutatunk, és partiban vagyunk bárkivel."

Horváth Katalin: “Nagyon jól kezdtünk, az első szett kifejezetten jól sikerült. Sajnos szokásunkhoz híven a második szettre kicsit kiengedtünk, de abból még sikerült felállnunk. Ezután viszont újra jött egy hullámvölgy, amiből sajnos már nem tudtunk visszakapaszkodni. Úgy érzem, ez most leginkább az akaraton múlott.”

A Haladás VSE a bajnokság következő körében, november 14-én pénteken 19:00 órakor az UTE U21-es csapatának vendégeként lép pályára.

2025. November 08., szombat 18:00

Női NB I. Liga Alapszakasz 6. forduló

Haladás VSE – Vidux-Szegedi RSE 2–3 (25–17; 20–25; 25–17; 14–25, 13–15)

HALADÁS VSE: Tóth Bíborka, Marton Gabriella, Derdák Éva, Kovács Anna, Tárnoki Csenge, Vörös Petra. Liberó: Némethy Száva, Varga Nóra. Csere: Kőrösi Zorka, Gyurkó Glória, Fodor Kinga, Horváth Szonja, Stéger Babett, Horváth Katalin

Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter

Szeged: Sajnóczky Sára, Tóth Laura, Magos-Dóra Villő, Czakó Szofi, Nyers Noémi, Horváth Dalma. Liberó: Meszlényi Sára. Csere: Kalmár Léda, Gazsó Szofi, Lőrincz Jázmin, Török Kata

Vezetőedző: Milodanovic Andrea

 

                        

Go to top