
A Haladás VSE NB I.-es női röplabdacsapata csütörtökön a PTE-PEAC otthonában győzött 3–0-ra, vasárnap pedig Budapesten vertük ugyanilyen arányban az MTK együttesét.
A pécsi kupasiker után félő volt, hogy a rövid idő nem lesz elég ahhoz, hogy vasárnapig sikerüljön regenerálódniuk dr. Mucsi Péter tanítványainak. Nos, ehhez képest kifejezetten jól kezdték a mieink a budapesti összecsapást is: Marton Gabiék 25–20-ra húzták be a nyitójátszmát. A folytatás pedig még talán ennél is jobban sikerült, ugyanis a második szettet 25–19-re, míg a harmadikat 25–12-re hozták a szombathelyi zöld-fehérek. Azaz még esélyt sem adtak a hazaiaknak arra, hogy komolyabban reménykedhessenek a fordításban. Így a mieink három fordulót követően már 6 ponttal rendelkeznek, amivel a tabella közvetlen élmezőnyében táborozunk.
Dr. Mucsi Péter vezetőedző: „Ma szép győzelmet arattunk. Nagyon taktikus, érett játékot mutattunk. Tökéletesen valósították meg a lányok a megbeszélteket. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra.”
Vörös Petra: „Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon koncentráltan játszottunk végig. Természetesen voltak kisebb hibák, de taktikailag fegyelmezettek tudtunk maradni. Remélem, hogy ez a lendület a továbbiakban is visz minket előre. Szerintem képesek vagyunk minden csapatnak meglepetést okozni.
A Haladás VSE a bajnokság negyedik körében október 25-én szombaton 18:00 órakor a DVTK ONGROPACK otthonában lépnek pályára, vagyis ismét egy hosszabb utazás vár a mieinkre.
2025. Október 19., vasárnap 18:00
Női NB I. Liga Alapszakasz 2. forduló
MTK Budapest – Haladás VSE 0–3 (20–25; 19–25; 12–25)
MTK Budapest: Kindrusz Doroti, Bakai Kata, Endrődi Hanna, Correa Nadine, Eleksikj Eva, Altorjay Virág. Liberó: Réthelyi Zsófia, Szalai Fanni. Csere: Teveli-Horváth Orsolya, Bánki Borka, Mészáros Petra, Pavlovics Zsófia, Turcsányi Zita
Vezetőedző Mészáros Péter
HALADÁS VSE: Tóth Bíborka, Marton Gabriella, Derdák Éva, Kovács Anna, Tárnoki Csenge, Vörös Petra. Liberó: Némethy Száva, Héjj Lotti. Csere: Kőrösi Zorka, Avas Viktória, Gyurkó Gloria, Fodor Kinga, Horváth Szonja, Stéger Babett
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter













