Két magabiztos sikerrel zárta az I. osztályú leány röplabdabajnokság középszakaszát a Haladás VSE U17-es csapata. Dr. Mucsi Péter együttese így a negyedik helyen zárt, és várhatja a hatos döntő kezdetét.

A zárónapon Gödöllőn léptek pályára a mieink, ahol először az UTE LILA csapatával mérkőztek meg. A derbi némi meglepetésre sima, 3–0-s  szombathelyi győzelmet hozott a második helyen álló fővárosiakkal szemben. Ezt követően a hazai környezetben szereplő MATE-GEAC volt az ellenfél. A találkozó első fele kifejezetten szorosan alakult: a nyitószettet csak nagy csatában tudtuk behúzni 29–27-re, a másodikat pedig 25–20-ra elveszítettük. Ezt követően viszont helyreállt a világ rendje, és két tükörsima játszmának köszönhetően 3–1-re nyertük meg az összecsapást.

A két újabb győzelemnek köszönhetően a Haladás VSE 31 ponttal a negyedik helyen zárta a középszakaszt, így dr. Mucsi Péter tanítványai idén is bejutottak a legjobb hat közé, ahol jó esélyekkel indulhatnak harcba az érmes helyezésekért.

Eredmények:

UTE U17 LILA – Haladás VSE 0–3 (21–25; 23–25; 17–25)

Haladás VSE – MATE-GEAC 3–1 (29–27; 20–25; 25–16; 25–11)

A Haladás VSE kerete: Gyurkó Glória, Derdák Éva, Fodor Kinga, Kovács Anna, Horváth Szonja, Vörös Petra, Csóka Csenge, Pomper Emily; Liberók: Némethy Száva Hanna, Polákovics Aida

Edző: Dr. Mucsi Péter

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Vehir.hu Futsal Veszprém
6. Rubeola FC
7. Újpest FC
8. Magyar Futsal Akadémia
9. DEAC
10. MVFC Berettyóújfalu
11. TFSE-Tent Budapest
12. Á Studió Nyíregyháza
Go to top