Az NB II.-es női röplabda felsőházi rájátszás második fordulójában a 2024/25-ös szezon első vereségét szenvedte el csapatunk. A mieink zsinórban aratott 13 győzelem után az Emericus-BDSE otthonában maradtak alul 3–1-re.

A felsőházi rájátszás második körében az az Emericus-BDSE volt az ellenfelünk, melyet a Nyugati-csoport alapszakaszában már kétszer legyőztünk. Igaz egyik sikert sem adta könnyen a fővárosi gárda. Ezúttal is a mieink kezdtek jobban, ám a szett közben elfogyott a lendület, így 25–21-re a hazaiak zsebelték be a nyitójátszmát. A második felvonásban viszont lényegesen jobban működött a Hali gépezete, és egy 25–14-es szettel egalizáltunk (1–1).

A folytatás azonban most nagy úgy alakult, ahogy korábban megszoktuk, és a kifejezetten jól teljesítő vendéglátók két szoros játszmával megnyerték a mérkőzést 3–1-re.

A 2024/25-ös szezonban zsinórban megnyert 13 meccs után ez volt dr. Mucsi Péter csapatának első veresége.

A Haladás VSE a felsőházi rájátszás 3. fordulójában március 16-án vasárnap 14:00 órakor a Közgáz SC és DSK együttesét fogadja a Haladás Sportkomplexumban.

Dr. Mucsi Péter: „Sajnos ma semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztük. Ma nagyon nem működött a játékunk. A mérkőzés elején még vezettünk, majd eladva az előnyünket a rengeteg hibával tulajdonképpen megpecsételtük a sorsunkat. Ellenfelünk kiválóan játszva élt az általunk felkínált lehetőséggel, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Csalódás ez a vereség, de várható volt, hogy megszakad a győzelmi sorozatunk, és vereséget szenvedünk valamelyik mérkőzésen. Ez ma bekövetkezett, talán még időben, hogy kijavíthassuk a fiaskót.”

2025. Március 09., vasárnap 17:00

Női Nemzeti Bajnokság II. osztálya Felsőházi rájátszás –2. forduló

Emericus-BDSE – Haladás VSE  3–1 (25–21; 14–25; 25–20; 25–19)

HALADÁS VSE: Kőrösi Zorka, Tóth Bíborka, Marton Gabriella, Derdák Éva, Horváth Barbara, Kovács Anna; liberó: Némethy Száva Hanna, Polákovics Aida; Héjj Lotti, Gyurkó Glória, Horváth Szonja, Tárnoki Csenge, Stéger Babett, Vörös Petra

Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Magyar Futsal Akadémia
6. DEAC
7. MVFC Berettyóújfalu
8. TFSE-Tent Budapest
9. Á Studió Nyíregyháza
10. Vehir.hu Futsal Veszprém
11. Rubeola FC
12. Újpest FC
Go to top