Klubunk több szakosztályánál is megkezdődött hétfőn a munka. Többek között súlyemelőink is edzésbe álltak, ám természetesen a higiéniai előírásokat betartva.

Nagy örömmel, ám a helyzet komolyságának megfelelően szigorú tekintettel fogadta az edzésre érkező sportolókat hétfőn délután Márkus Erzsébet. Súlyemelőink szakosztályvezetője az üdvözlés után rögtön kéz-, és láb fertőtlenítésre szólította fel tanítványait.

- Nagy öröm mindenki számára, hogy ismét együtt tréningezhetünk, ám most sokkal nagyobb az egyének felelőssége a közösség iránt, mint az korábban volt. Vigyáznunk kell önmagunkra és társainkra is – vágott rögtön a dolgok közepébe az egykori olimpiai ezüstérmes, aki egy felhívást ragasztott ki a súlyemelőterem falára, melyben a kötelező higiéniai rendszabályokat részletezik. Ezek szerint minden dobogón egyszerre csak egy sportoló tartózkodhat. A versenyzőknek használat után fertőtleníteniük kell az eszközöket.

- Az edzéseken a súlyemelőink önkéntesen, saját felelősségükre vehetnek részt, melyről írásban is nyilatkozniuk kell. Bízunk abban, hogy valamennyien egészségesek maradnak és fokozatos terhelés mellett készülhetnek a különböző korosztályos országos bajnokságokra, melyek időpontjáról a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége dönt majd hamarosan – zárta szavait Márkus Erzsébet.

A sportolók közül Gyürüs Barbara érkezett hétfőn elsőként a tréningre. Óriási örömmel üdvözölte mesterét és alig várta a gyakorlás elkezdését.

- Nagyon nehezen telt az elmúlt időszak. Nem volt egyszerű dolog nap mint nap egyedül gyakorolni. Én egy sátorból átalakított „edzőteremben” dolgoztam. Megpróbáltam magamat szinten tartani. Az edzéseimről videót készítettem, amit Erzsi kielemzett. Most jó lenne visszazökkenni az eredeti kerékvágásba. A szeptemberi U23-as Európa-bajnokság időpontját még nem módosították. Ha megrendezik, szeretnék indulni rajta – fogalmazott Barbi.

A tervek szerint súlyemelőink az első héten rávezető edzéseken vehetnek részt, melyeken kisebb súlyokkal dolgozhatnak majd. Rohamtempó kizárva, a lényeg most a biztonságon, az egészségen van.

Fotó: VAOL.HU - Szendi Péter

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Magyar Futsal Akadémia
6. DEAC
7. MVFC Berettyóújfalu
8. TFSE-Tent Budapest
9. Á Studió Nyíregyháza
10. Vehir.hu Futsal Veszprém
11. Rubeola FC
12. Újpest FC
Go to top