A Magyar Birkózó Szövetség közleményében tudatta, hogy elhalasztják a március 19-22. közötti időpontra tervezett budapesti olimpiai kvalifikációs viadalt, így klubunk két sportolója, Ligeti Dániel és ifjabb Veréb István sem harcolhatja most ki a tokiói repülőjegyet.

A Magyar Birkózó Szövetség vezetősége egyeztetéseket folytatott a nemzetközi szövetség (UWW) szerb elnökével, Nenad Laloviccsal és közösen úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják a fővárosunkba tervezett olimpiai kvalifikációs viadalt. A döntés meghozatalakor természetesen figyelembe vették a magyar kormány azon határozatát, melyben betiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri lebonyolítású rendezvényeket. A tervek szerint későbbi időpontban, várhatóan áprilisban, avagy májusban tartják meg a viadalt.

- Úgy gondolom, hogy az illetékesek a létező legjobb döntést hozták meg. Én nagyon komolyan veszem ezt a helyzetet és másoknak is ezt tanácsolom. Ha az emberben van felelősségérzet másokkal szemben, akkor most otthon marad. Csak fegyelmezett hozzáállással lehet ezen a krízisen túljutni. Mi most hárman vagyunk itthon, a feleségemmel és a kislányommal. Vigyázunk egymásra, vigyázunk magunkra. Csak a legszükségesebb esetben mozdulunk ki – fogalmazott ifjabb Veréb István, aki elmondása szerint sérülése után egyre jobb állapotban van és a lehetőségekhez képest készül az áprilisra tervezett országos bajnokságra és a szófiai világkvalifikációs versenyre.

- Még véletlenül sem akarok vészmadár lenni, de szerintem 80 százalék az esély arra, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát. Ettől függetlenül én természetesen készülök a lehetséges erőpróbákra. Szerencsére nekem egy viszonylag jól felszerelt otthonom van, ahol tudok edzeni, bár birkózni természetesen nem. Bízom abban, hogy viszonylag hamar „lecseng” a járványveszély és az élet visszazökken az eredeti kerékvágásba. Jó lenne, ha a Haladásból Ligeti Danival együtt ismét birkózószőnyegre léphetnénk az olimpián -zárta szavait „Jimmy”.

Veréb István tanítványai legközelebb a szófiai világkvalifikációs viadalon harcolhatják ki az olimpiai részvételt. A bulgáriai versenyt a nemzetközi szövetség április 30-a és május 3-a közé tervezi, de már most szó van arról, hogy az erőpróbát júniusra halasztják. Természetesen az illetékesek figyelembe veszik majd azt, hogy a budapesti versenyt mikor tudják megtartani.

- Én már most úgy számolok, hogy májusban lesz az európai kvalifikációs verseny Budapesten. Felkészülés szempontjából sajnálom, hogy elhalasztották a viadalt, mert mi a mostani időpontra hegyeztük ki a formánkat. Jó lett volna hazai közönség előtt kiharcolni a tokiói részvételt. Persze megértem, hogy a szövetség ezt a döntést hozta, mert az egészség, a biztonság a legfontosabb. Én csak azt tudom ígérni, hogy a továbbiakban is mindent megteszek annak érdekében, hogy a Haladás képviseletében ott lehessek az ötkarikás játékokon – egészítette ki ifjabb Veréb István szavait Ligeti Dániel.

Fotó: https://www.birkozoszov.hu/

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top