Egyesületünk 32 éves szabadfogású klasszisa nyolc év után ismét bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon. Dani drámai csatában, sérülten harcolt a végsőkig, hogy a BOK csarnok szenzációs közönsége előtt állhasson a dobogón.

Ismét egy hatalmas élménnyel lett gazdagabb mindenki, aki látta Ligeti Dániel Európa-bajnoki bronzmérkőzését a budapesti BOK Sportcsarnokban. A heroikus küzdelemben megsérült birkózónkat az éremátadó után a Haladás VSE másik legendája, ifj. Veréb István támogatta az öltözőkhöz, ahol Dani a szövetségi kapitánynak viccelődve mondta: „Ez az utolsó három perc nem esett jól”, mire Bánkuti Zsolt is megcsillogtatta humorát, és csípőből reagált: „Nyugi, rajtad kívül mindenkinek jól esett”.

Ligeti Dániel és Bánkuti Zsolt

Ligeti Dániel 26 évvel ezelőtt kezdte pályafutását a Haladás VSE-ben, 2002 óta szakosztályvezetőnk, Veréb István tanítványaként sorra nyerte a korosztályos országos bajnokságokat. 2006-ban ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett, 2008-ban pedig junior Európa-bajnok lett 96 kilogrammos súlycsoportban. Első felnőtt érmét 2011-ben már a nehézsúlyúak között szerezte, a dortmundi Eb-ről hozta haza Szombathelyre a bronzérmet.

Ligeti Dániel az utóbbi évek gyötrelmeit maga mögött hagyva, kitartásának köszönhetően mutathatta meg a fantasztikus hazai közönség előtt is tudását és végtelen elszántságát. Életpályája során épp a magyarországi kontinensviadalokon nem jött ki jól a formája, számos nehezítő körülmény hátráltatta azokon a versenyeken az eredményességben. Ez azonban már a múlt, hihetetlen mennyiségű munkát fektetett bele a mostani szenzációs eredménybe, amely nyolc év után újra Európa-bajnoki érmet hozott.

Ligeti Dániel és ifj. Veréb István bemelegítenek a bronzmérkőzés előtt

A budapesti BOK Sportcsarnokban megrendezett kontinensviadalon nehézsúlyú kiválóságunk a szlovák Gabriel Tysz ellen kezdett a keddi selejtezőben, és már az első menetben egy egypontos kitolást követően a hátára vágta, és betusolta, 5-0-s sikerrel ment tovább a negyeddöntőbe.

Ligeti Dániel Gabriel Tyszt gyűri le

Dani a negyeddöntőben a korábbi U23-as Európa-bajnok, kazah születésű német olimpikont, Gennadij Cudinovicot 7-0-ával búcsúztatta. A mérkőzés elején kiszedte a német lábát, és levitte két pontért, majd a második menetben ismét sikerült befognia ellenfele lábát, és kiléptette egyért. Cudonovic hárompontos hátrányban sem adta fel, de a látványos birkózásból rendre az elszánt szombathelyi büszkeségünk jött ki jól, ezzel pedig minden erejét el is vette a németnek.

Gennadij Cudinovic német olimpion ellei negyeddöntő

 Az elődöntőben az olimpiai, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok török Taha Akgül mérkőzött meg, akivel már többször birkózott, legutóbb február végén a Yasar Dogu-emlékversenyen. Dani elszántan kezdte a harmadik párharcát is, az első menetben egy kiléptetéssel és egy passzivitás miatt kapott technikai ponttal két pont hátrányba került. A második menetben azonban riválisa befogta Ligeti lábát, aki mindent megtett a szorult helyzet kivédéséért, de a bírák a 4 pontot a töröknek ítélték. Ekkor Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány challenge-t kért, a videózás után azonban egy ponttal megtoldva hátrányukat elutasították igényét. A folytatásban Daninak már kockáztatnia kellett, de a rutinosabb Akgül jól használta ki a nyitottabb harcmodort, és az utolsó percre technikai tusig növelte a különbséget (10-0).

Harc az olimpiai bajnok Taha Akgül ellen 

A szerdai helyosztón a szerb színekben versenyző, orosz származású Magomedgadzsi Nuraszulovval néztek farkasszemet, akit február végén szintén az isztambuli nemzetközi rangsorolón, a Yasar Dogu-emléktornán győzött le végletekig kiélezett csatában, a hajrában sikeres akcióval dőlt el az ő javára a 2-2-es eredmény. Az összecsapás első két percében állóküzdelem folyt, majd Danit figyelmeztették a bírák, így fél perce maradt Liginek akciót csinálni, ő pedig egy lábratámadással le is vitte riválisát, majd hatalmas lendülettel megpörgette, 4-0-val pihenhetett a két menet között.

Ligeti Dániel Magomedgadzsi Nuraszulovot pörgeti

A második három perc elején egy rossz mozdulat miatt Dani lába megsérült, szemmel láthatóan fájlalta, mire a szerb ki is akarta ezt használni, de rutinos birkózónk hárította próbálkozását, sőt dobott egy hatalmasat rajta. Ezért először négy pontot adtak neki, amelyet utána kettőre mérsékeltek, a lenti helyzetben azonban Nuraszulov is bebillentette kettőért, így 6-2 állt az eredményjelzőn. Az utolsó másfél percben Ligeti komoly fájdalmakkal is küzdött,  Nurasulov viszont elkészült erejével, és egy mögékerülést ugyan még bemutatott az utolsó percben, a hajrában a magyar nehézsúlyú minden lábra indulását levédve diadalmaskodott.

Ligeti Dániel 6-2-re győzte le Magomedgadzsi Nuraszulovot a bronzmérkőzésen

A heroikus győzelem után a földöntúli boldogságban úszó büszkeségünket már Bánkuti Zsolt szövetségi kapitánynak kellett lekísérnie a szőnyegről, majd az adrenalin helyét átvette a fájdalom, így az interjúkat is már egy széken ülve adta Dani. Ahogy az később kiderült, néhány hete elszakadt Dani combhajlítója, ez a sérülése újult ki, de ez sem tudta megállítani a szombathelyi harcost.

A sérült Eb-bronzérmes Ligeti Dánielt Bánkuti  Zsolt kíséri le a szőnyegről

Az esemény díjátadó ceremóniáján szakosztályvezetőnk, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökségi tagja, Dani nevelőedzője, Veréb István akasztotta a bronzérmet Ligeti Dániel nyakába.

Veréb István átadja a bronzérmet Ligeti Dánielnek

A Ligeti-család férfitagjai a Haladás történelmét írják, miután megölelték Danit, az Eb-ezüst és háromszoros bronzérmes klasszisunk a hazai szövetség kameráján keresztül üzente a következőket:

Sziasztok! Bocs, hogy így ülve, de amiért jöttem, az megvan! Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, aki szurkolt ma nekem bárhonnan is tette. Nyolc év. Nyolc év óta nem nyertem érmet, úgyhogy még egy kicsit sokk hatása alatt vagyok. Óriási szurkolást kaptam, mindenkinek azt kívánom, aki sportol, hogy egyszer egy ilyet átélhessen! Amikor ennyi ember üvölt, azért, hogy sikeres legyen és elérje az álmait, úgyhogy még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek! Köszönöm a Haladás VSE-nek, ahol már a 26. évemet kezdtem, Haladás-szív dobog bennem, köszönök mindent a klubomnak

Ligeti-család

 Ligeti Dániel és Veréb István

Fotó: Dénes Balázs

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top