A Haladás VSE három sportolója közül eddig Ricsi szerepel a legjobban a 45. Sakkolimpián, ahol öt partijából négy pontot gyűjtött be.

A félidejéhez érkeztek a küzdelmek a hazai rendezésű Sakkolimpián Budapesten, ahol egyesületünk három versenyzője is szerepel. Rapport Richárd az érmes helyezésekért harcoló férfi A-csapatunk húzóembere eddig. Ricsi öt szenzációs partit játszott az első hat forduló során, melyekből összesen 4 pontot gyűjtött be. Többek között az ukránok világklasszisát, Vaszilij Ivancsukot is legyőzte az első táblán, ráadásul a sötét bábukat vezetve tette ezt.

A női B-csapatunkban Lakos Nikoletta eddig négy mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken pedig 2 pontot szerzett.

Gömböcz Zsófia pedig a C-együttesünkben szerepelve négy partiból 1,5 pontnál tart.  

„Eddig jól teljesítenek a Haladás-játékosok. Rapport Ricsi szenzációs, 5 partiból 4 ponttal kiemelkedőt nyújt, Ő a magyar csapat húzóembere. Eddig a fiúk nagyon jól szerepelnek: 6 meccsből 5 győzelem 1 vereséggel állnak. A női mezőnyben Lakos Nikoletta eddigi 4-szer kapott lehetőséget, ebből 3-szor sötéttel kellett megbirkóznia ellenfeleivel. Eddgi 2 pontot szerzett, erősebb játékosok ellen, tehát rutinjának köszönhetően remekül tartja a csapat 2. néha 1.tábláját. Gömböcz Zsófi a jóval erősebb nagymester és mester ellenfele ellen nem tudott pontot szerezni, de a másik két partiban, amikor lehetőséget kapott 1,5 ponttal gazdagította a csapat összteljesítményét” – adott gyorsértékelést Pergel László szakosztályvezetőnk.

 

Fotó: Magyar Sakkszövetség

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top