Utánpótlás csapataink az elmúlt héten is remekeltek, így továbbra is pozitív a mérleg (7 győzelem, 3 vereség). Az U20-as futsalosaink továbbra is remek formában játszanak: öt fordulót követően 100 százalékos teljesítménnyel állnak a Nyugati-csoport élén.
Az előzetesen reméltnél picivel nehezebben, de hozta a kötelező győzelmet listavezető futsal csapatunk a pontvadászat 11. fordulójában. A mieink Dunaújvárosban nyertek 5:2-re, így győzelemmel hangoltak a közelgő rangadókra.
Hazai környezetben szenvedett 3:0 arányú vereséget az NB II. Nyugati B-csoportjában szereplő női röplabdacsapatunk. A mieink csalódást keltő játékkal kaptak ki a MÁV Előre RA együttesétől.
Zsinórban aratott nyolc győzelem után a kilencedik bajnokiját elveszítette NB II-es futsal csapatunk. A mieink a fiaskó ellenére továbbra is a Nyugati-csoport élén állnak.
Küzdelmes mérkőzésen 6:1 arányú győzelmet aratott élvonalbeli futsal csapatunk a pontvadászat 10. fordulójában a Fradi ellen. A mieink első, valamint utolsó találatát is Hajmási Milán szerezte.
Ezúttal is egy kifejezetten pozitív mérleggel végződő hetet tudhatnak maguk mögött korosztályos csapataink, ugyanis jóval több volt a győzelem, mint a vereség. Külön ki kell emelni a futsalosaink teljesítményét. Az U20-as együttesünk a bajnokság rangadóján verte 4:1-re azt a veszprémi Szilágyit, mely 100 százalékos mutatóval érkezett a Haladás Sportkomplexumba. Az U17-esek is alaposan kitettek magukért, mivel 3:1-es sikerükkel ők is megszakították a Veszprém veretlenségét.