Másodosztályú futsalcsapatunk 4–3-as vereséget szenvedett a TFSE-11Teamsports gárdájától a Haladás Sportcsarnokban. A bajnoki nyitányon a mesterhármast jegyző Fehér Dániel szerezte góljainkat a második félidőben.
A MOL – Új Európa Alapítvány a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságával és a Nemzeti Sportügynökséggel együttműködésben országos, nyílt, nyilvános pályázatot hirdet 18-22 éves, magyar állampolgársággal rendelkező sportolók részére, akik középiskolai vagy felsőoktatási tanulmányaik folytatása mellett országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el, és továbbra is céljaik között szerepel a szakmai fejlődésük, valamint sportkarrierjük hosszútávú építése.
Szeptember 11. és 19. között edzőtáborozik a férfi futsal A válogatott, bajnoki és kupacímvédő csapatunkból öt játékosunk kapott meghívót. A programban két nemzetközi felkészülési mérkőzés szerepel, Sergio Cabrera vezette nemzeti együttesünk Ho Si Minh-városában lép pályára lép Vietnám ellen.
NB III.-as labdarúgóink Győrben szenvedtek 1–0-s vereséget. Az ETO Akadémia otthonában a 87. percig nem született találat, majd ekkor riválisunk rúgta a végül három pontot érő gólt.
Címvédő futsalcsapatunk óriási csatában győzte le otthonában 4–3-ra a nagy rivális MVFC Berettyóújfalut, így továbbra is százszázalékos mérleggel vezetjük a tabellát. A hajdúsági katlanban Dróth Zoltán duplájára Nagy Dániel és Szabó Péter még válaszolni tudott, Sipos Gergő és Arnon Cassemiro gólja után viszont Nagy Imre perdítése már csak a szépítésre volt elég.
Utánpótlás-korosztályaink számára is megkezdődött a futballszezon. Öt korosztályunk (U17, U15, U14, U13, U12) győzelemmel rajtolt. U19-es és U16-os csapatunk csak megnehezíteni tudta riválisa dolgát, de nem tudta elhozni a pontokat otthonukból.