Rövid idő leforgása alatt két jelentősebb versenyen is részt vettek sportíjászaink, akik ezúttal is alaposan kitettek magukért, mivel összesen nyolc dobogós helyezést is begyűjtöttek.
Többek között a Homlok Zrt. jelentős szponzorációjának köszönhetően kifejezetten nagy tervekkel vághat neki klubunk NB I-es futsal csapata a hónap végén kezdődő 2020-2021-es szezonnak. Az építőipari cég az elmúlt időszak eredményei alapján határozottan jó reklámhordozót lát Magyar Kupa-győztes együttesünkben.
Két érmet gyűjtöttek be íjászaink a 3D Országos Bajnokságon. Tomsics Balázs csupán három, míg Kukorelli Edit nyolc ponttal maradt le a fényesebb medálról.
Csupán a 11-esekkel győzött a megyei I. osztályban szereplő Rum a Zanati KSE-Haladás VSE ellen lejátszott labdarúgó Magyar Kupa mérkőzésen. A mieink a játék képe alapján egyértelműen továbbjutási esélyt szalasztottak el.
A sorsolás alapján az NB I-es bajnokság első fordulójában, augusztus 31-én a Ferencváros otthonába látogat futsalcsapatunk. A nagy rivális Berettyóújfaluval a 4. körben találkoznak majd először a mieink, még pedig idegenben.
A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után most már több mint egy hónapja megszokott termükben gyakorolnak bokszolóink. A szakosztályunk várja 8 évesnél idősebb gyerekek jelentkezését.