Minden tekintetben feszegetheti korlátait a Haladás VSE futsal csapata, hiszen az idei pontvadászatban egybehangzó szakmai vélemények szerint is reális esély van egy átütő szereplésre.  A sportág helyi népszerűségét nem kizárólag a szakvezetés belefektetett munkája, az egyre gyarapodó nézők érdeklődése is emeli.  A szombathelyi egyesületnél alapos, ám nem elhamarkodott építkezés zajlik, a csapat pedig évről évre nagyobb nívót képvisel a bajnokságban. Turzó József együttese tavaly a kupaszereplést leszámítva jobbára csak kóstolgatta az igazán esélyeseket, mostanra  viszont már dobogós álmokat is dédelgethet.

Haladás–Rába ETO  3:2 ( 1:1) Gólszerzők: Hajmási, Bencsik, Vidák

Az előttünk álló szezonban ugyanis a kulcskérdés már inkább az, hogy vajon mennyire kerülik el a csapatot a sérülések, és az edzőmeccseken látott lehengerlő stílus kiélezett szituációkban vajon mennyire realizálódik majd.  Megannyi fontos kérdés tehát a szezon előtt, a válaszokat viszont a sportpályán kapjuk majd kézhez. Tény és való azonban, hogy a zöld-fehérek kerete Michel Melo és Leonardo Mendes érkezésével jelentős kvalitásbeli mélységet kapott.  A két brazil a klubvezetés hathatós támogatásával érkezett kifejezetten a vezetőedző kérésére, és mint ahogy a felkészülési mérkőzések mellékelt ábrája is mutatja alaposan beilleszkedtek a csapatjátékba. A labdával szoros barátságot ápoló brazil sportolók mellett Márkus Gábor is visszatért a csapathoz, a fiatal játékos elsősorban dinamizmusával, lendületével adhat muníciót a Haladásnak. A játékoskeret a rendezett hátország segítségével tehát elsősorban támadásban lepheti meg ellenfeleit.  A vezetőedző játékfelfogásától eddig sem állt végelláthatatlan távolságban a presszinget alkalmazó támadófoci,  idén azonban megfelelő állomány is áll majd a rendelkezésre.  A Győrről persze tudjuk jól, hogy más kávéház. Ha egy kizárólagos esélyest kell megnevezi akkor vélhetőleg kevesen fogadnának a címvédő ellen. A mérkőzés elején jobbára ez érződött, a vendégek alaposan megjárattak a labdát, míg a hazai zöld-fehér csapat többnyire a védekezésre koncentrálta energiáit.  A szombathelyiek szorgos iparos módjára lezárták a passzsávokat, kevés területet adtak az üzemi hőfokon kezdő győrieknek. Az önfeláldozó védekezés- ahogy az várható volt-,  azonban nem tartott sokáig.  A találkozó elején Fabio megmozdulására nem volt receptje a Haladás védelmének, a győri nyomás végül meghozta gyümölcsét. (0-1)  A Michel Melo nélküli hazaiak nem találták a ritmust, és a technikailag képzett vendégek ezekben a percekben összeszokottabbnak tűntek.  A magabiztos vezetése tudatában a címvédő továbbra is loholásra kényszerítette a Haladást,  hovatovább a 6. percben a helyi szurkolók vérnyomása kétszer is az egekig emelkedett. Bődületes ETO kapufára ugyanis visszakézből érkezett a hazaiak kontrája, melynek végén csak a finomhangolás hiányzott. A fordulópont egy rögzített szituáció után következett, Hajmási tekintélyes lökete végül a vendégek kapujában landolt. (1-1) A Haladás játéka Horváth Péter beállásával megszilárdult, a csapatkapitány amolyan brazilos módra egyik lábról a másikra varázsolta a labdát. A kiegyenlített félidő végén azonban ismét a rábapartiak előtt adódott ajtó-ablak helyzet. Constantino egy szemre is tetszetős esernyő csellel hintába ültette ellenfelét, a hosszú sarokra tartó lövősét lélegzetvisszafojtva figyelte a helyi publikum. A remek paraméterekkel rendelkező játékos minden megmozdulása  komplett életveszély volt.
A második félidő kezdeti koreográfiája kiköpött mása volt az elsőnek, a házigazda jobbára a kapu előterébe volt kényszerítve. A bajnok labdabirtoklásban ellenfele fölé nőtt, és egy precíz szabadrúgás kombinációból újfent előnyhöz jutott. Juanra tolta ki a lasztit szélre Constantino elé, a vendégek játékosa pedig igazítás nélkül elkente a felsőbe.  (1-2)  Ekkortájt kevesen fogadtak volna a Haladás átütő sikerére.  A zöld-fehéreket azonban nem olyan fából faragták, hogy az első adandó alkalommal feladják.  A vendég gól inkább a győrieket hozta zavarba, a Haladás pedig fokozatosan magához ragadta a kezdeményezést.  Voltak percek, amikor Horváth Péter a védelemmel szemben olyan volt, mint Picasso a balatoni karikatúra rajzolók között,  szinte minden megmozdulása zavarba hozta a rajta védekezőket.  A második félidő derekán aztán jött a hidegzuhany a vendégeknek, ugyanis a Hali csapatkapitánya egy leheletfinom mozdulattal Bencsik elé tálalt, aki futtából alaposan kipókhálózta a felső sarkot. (2-2) A megsüvegelendő találat mattolta a Rába partiakat, akik aztán a mérkőzés záróakkordja felé közeledve végérvényesen padlóra kerültek.  Leo Mendes iramodott meg a jobb oldalon, életerős passzába Vidák Balázs tette bele a lábát, a közönség pedig örömittasan felugrott. A Haladás megszerezte a vezetést, teljesen megérdemelten. (3-2) A maradék időben a vendégek tizenkilencre lapot húzva, a kapust is leszedték, de a hősiesen védekező hazaiakon nem találtak fogást.  A mérkőzést óriási meglepetésre, bravúrgyőzelemmel a szombathelyiek nyerték.  A szezonkezdet ennél jobban nem is sikerülhetett volna, a hazaiak varázslatos hétfő estével kápráztatták el a mérkőzésre jegyet váltókat.

 

A Haladás mestere Turzó József honlapunknak értékelte a látottakat:
„A győzelemnek örülök, azonban fontos a realitás talaján maradnunk.  Nem játszottunk feltétlenül jól, vannak játékelemek, amiben mindenképpen fejlődni szeretnénk. A jövőben a hibák kiküszöbölésére törekszünk, természetesen érződött a mérkőzésen a szezon kezdete.  A cselekvési szinteken vannak döntéshozatalok, amiket csiszolnunk kell,  a taktikai elemek egy része még nem feltétlenül volt viszontlátható a pályán. A győzelemhez az első félidőben szerencsére is volt szükségünk, a fiúkkal azonban elégedett vagyok. A hozzáállás megfelelő volt.  A győzelemnek holnapig csendben örülünk, aztán folytatjuk a kemény munkát.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. ELTE-BEAC 3
2. Futsal Veszprém 3
3. Nyírbátori SC 3
4. MVFC Berettyóújfalu 3
5. Haladás VSE 1
6. DEAC 1
7. SG Kecskeméti Futsal 1
8. Újpest FC-220VOLT 1
9. Rubeola FC 0
10. Magyar Futsal Akadémia 0
11. A Studio Nyíregyháza 0
12. Aramis SE 0
Go to top